Közélet

Kigyulladt egy, a Nyugati pályaudvarra tartó vonat, nagy zűrzavar volt a helyszínen

A Lajosmizséről a Nyugati pályaudvarra tartó, Kőbánya-Kispestről 7:25-kor továbbindult S21-es vonat meghibásodott, egy vágányon akadályozva a forgalmat Zugló és Kőbánya-Kispest között – tudtuk meg a MÁVINFORM Facebook-oldaláról.

Az utasokat leszállították a katasztrófavédelem munkatársai segítségével. A Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapest–Lajosmizse vonalon 20-30, esetenként 30-50 perccel nőhet a menetidő. Vonatkimaradásokra vagy rövidebb útvonalon közlekedő járatokra is lehet számítani – tették hozzá.

KIGYULLADT A VONAT

Információik szerint a meghibásodás valójában tűz volt, ugyanis az Index azt írja, hogy kigyulladt a vonat Kőbánya-Kispesten. Mindez nagy zűrzavart okozott a helyszínen. A tűzoltók lekapcsolták az áramot Kőbánya-Kispest vasútállomáson, így kérdéses, hogy egyáltalán mikorra áll vissza a vonatok közlekedése. Az utasok közül sokan munkába mentek a reggeli vonattal, és felháborodtak a történteken. A MÁVINFORM szerint a BKK elfogadja a vasúti jegyeket, bérleteket az M3-as metrón a Nyugati és Kőbánya-Kispest között.

Egyébként 8:20-tól egy vágányon, ismét közlekedhetnek a vonatok. A Szegedről a Nyugati pályaudvarra tartó, Ceglédről 7:18-kor továbbindult Napfény InterCity (IC709) csak Kőbánya-Kispestig közlekedett. A Nyugati pályaudvarról Szegedre 8:43-kor indult Napfény InterCity (IC722) pedig csak Kőbánya-Kispest állomástól közlekedett.

Az utóbbi hetekben igencsak rájár a rúd a MÁV-ra:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb