Mindenmás

Elérte a vihar Szegedet: autóra dőlt egy fa a Vedres utcában, a Kassai utcában pedig az úttestre, teljes útzár van a környéken

Megérkezett a zuhé Szegedre vasárnap délután, erős szél, villámlás és dörgés kíséretében. Rövid időn belül három fakidőlés is problémát okozott, a Vedres utcában autóra, míg a Kassai utcában és az Erdélyi téren az útra dőlt egy fa – tudtuk meg a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség Kommunikációs Osztályától.

Kidőlt egy fa vasárnap délután a Vedres és a Herke utcák sarkán, amely egy ott közlekedő személyautóra esett – tájékoztatott a rendőrség Kommunikációs Osztálya. Megkeresésünkre azt is elmondták, hogy a balesetben szerencsére nem sérült meg senki. Cikkünk megírásának pillanatában érkezett az infó, mely szerint – az előbb említett fakidőléssel szinte egy időben – az Erdélyi tér egyik sarkán is kidőlt egy fa, ami szerencsére “csak” az útra dőlt, ahol elfoglalja az egyik sávot. Szintén az úttestre dőlt egy fa Dorozsmán, a Kassai utcában, ahol viszont egy kicsit nagyobb a baj, mivel a fa az egész utat elfoglalja, így a környéken teljes útlezárás van érvényben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb