Közélet

Több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát az indulás óta, most fejlesztik a rendszert

Alig egy hónapja indult, de rendkívül népszerű az online árfigyelő rendszer. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, az árfigyelőt július elsején indították, azóta már több mint 650 ezer látogató kereste fel a weboldalt. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke közölte, a rendszer bevált, így hamarosan tovább bővíthetik és fejleszthetik azt – írja az Index.

Rigó Csaba Balázs elmondta, a rendszer első napja “nagyon kecsegtető” volt, hiszen több mint 230 ezren kattintottak az oldalra, és az érdeklődés később sem csökkent; az indulás óta eltelt időszakban a látogatók 48 millió alkalommal töltöttek le adatokat és 264 ezer kulcsszavas keresést indítottak a portálon. Mint emlékeztetett, a rendszerben lévő 62 alapvető élelmiszer darab- és egységárait naponta küldi az adatküldésre kötelezett hat kereskedelmi lánc mintegy 1200 boltja, a felület segítségével a vásárlók eldönthetik, hogy melyik a számukra legkedvezőbb árban lévő, ugyanolyan minőségű termék, és ezt melyik boltban vásárolják meg. Az árfigyelő rendszer egyébként itt érhető el.

NAPI ÁRVERSENYT INDÍTOTT AZ ÁRFIGYELŐ RENDSZER A KERESKEDŐK KÖZÖTT

Egy jó értelemben vett “öldöklő” napi árversenyt indított a kereskedők között az árfigyelő rendszer, amelynek bevezetése óta két százalékponttal csökkent az élelmiszer-infláció a Gazdaságfejlesztési Minisztérium számításai szerint – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs. A GVH elnöke arra is kitért, hogy januártól kétszámjegyű az a forgalom- és keresletcsökkenés, amelyet az infláció miatt elszenved a kiskereskedelem, ezért az ágazat érdeke is az, hogy az ingyenes online árfigyelővel lejjebb szorítsák az élelmiszerárakat és mérsékeljék a pénzromlás mértékét. A szakember rámutatott, az ugyan nem realitás, hogy visszatérjenek például a 2021. októberi fogyasztói árak, de az élelmiszerárak kisebb csökkentésével és az év végére várt egyszámjegyű inflációval helyreállhat a reálbér-növekedés és vélhetően a kereslet is.

HAMAROSAN FEJLESZTHETIK A RENDSZERT

Rigó Csaba Balázs azt is hozzátette: van értelme a rendszer fejlesztésének és bővítésének, az árversenyt látva érdemes elgondolkodni azon, mely termékkategóriákat lehetne a figyelt termékkörbe bevenni, ilyenek lehetnek például a háztartási cikkek. Újabb kereskedelmi egységek csatlakozásával még nagyobb árverseny várható, és nagyobb látogatottság lesz elérhető – ismertette a szakember. A versenyhivatal elnöke hangsúlyozta, a hat kereskedelmi lánc versenye befolyásolja a rendszert, ez pedig közvetve az árak csökkenésére és az inflációra is kedvező hatással van. „Ez az árverseny a fogyasztóknak biztosan jó, a GVH-nak pedig az a szerepe, hogy a jogszabály által biztosított eszközeivel és egyéb, önként vállalt feladataival a versenyt szorgalmazza és pártolja” – mondta az elnök.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb