Kikapcs

Stoppolva az országban? Kalandos versenybe kezdett két TikTokos csapat, akik hamarosan Szegedre érkeznek

Stoppolva az országban, ráadásul versenyben? Erre a nem mindennapi vállalkozásba kezdett két TikTokos csapat. A lényeg, hogy versenyszerűen stoppolnak Magyarország területén, mely során 1500 kilométert tesznek meg, 44 különböző fix helyszínt látogatnak meg, közben kötelező képeket kell készíteniük az Instagram oldalukra. Ráadásul hamarosan Szegedre érkeznek.

A Hungary Express névre hallgató verseny keretében Rithnovszky Zalán csapata éppen Baján jár, de útjuk hamarosan hozzánk vezet: Mórahalomra, Szegedre, majd Hódmezővásárhelyre is ellátogatnak stoppal. Minderről természetesen a közösségi médiában is beszámolnak. A bejelentkezést ITT tudod megtekinteni.

A versenynek szigorú feltételei vannak:

  • Ugyanaz az autós 2x nem viheti a versenyzőket.
  • A stoppolás csak 08:00 és 20:00 között lehetséges.
  • A stoppolás végeztével a versenyzőknek szállást kell keresniük, amennyiben ez nem sikerül a szabad ég alatt kell éjszakázniuk.
  • A versenyzők az egész nap során csak azt eheti, amit talál vagy terítésmentesen adnak neki.
  • A résztvevők nem használhatnak pénzt a verseny során, de, ha például munka elvégzése után juttatást kapnak vagy az “utca emberétől” kapnak azzal rendelkezhetnek.
  • A tartalomkészítés tekintetében kötelezően előírt, hogy minden pillanatot a nap teljes terjedelmében ‘0-24’ élő adásban kell rögzíteni. Ez alól csak a technikai szünet ad felmentést.

A játék verseny formában zajlik, a két csapat egymással vív meg. A lassabban teljesítő csapatnak büntető feladatokat kell teljesítenie minden egyed kijelölt fix pontnál, melyet a győztes csapat insta oldalain szavazhatnak meg a nézők.

Forrás: zalan.valkuz.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb