Kikapcs

Megérkezett Szegedre a ,,Minden gyerek Ferrarija” nevű projekt, de elküldték a gyerekeket az egyik bevásárlóközpont parkolójából (frissítve)

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Szegedre is ellátogat a ,,Minden gyerek Ferrarija” nevű kezdeményezés, melynek köszönhetően kisgyerekek ülhetnek be egy tűzpiros sportautóba. A projekt Jákob Zoltánnak, az ország egyik leggazdagabb vállalkozójának köszönhetően valósul meg, vasárnap pedig Szegedre érkeztek, de nem ment minden úgy, ahogyan tervezték.

Az ország egyik leggazdagabb vállalkozójának, Jákob Zoltánnak köszönhetően valósult meg a ,,Minden gyerek Ferrarija” nevű program, amely vasárnap Szegedre érkezett, de nem ment minden zökkenőmentesen. A vállalkozó TikTok oldalára töltött fel egy videót, amelyben arról beszél, hogy elküldték őket az egyik szupermarket parkolójából vasárnap délelőtt, annak ellenére, hogy már két héttel korábban értesítették őket, hogy jönnek. Emiatt a rendezvény helyszíne megváltozott, mint ahogyan a videóban elhangzik, az egyik közelben lévő munkaruhabolt mellett várják az érdeklődőket. Jákob Zoltán videójából az is kiderül, hogy eddig a program összes állomásán tárt karokkal várták a gyerekeket. Az ügyben kerestük az üzletláncot, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket. Az említett videót is mutatjuk, íme:

NEMRÉG A MÁRKAFÜGGETLEN GARAGE SZERVEZTE ÉVADNYITÓ TALÁLKOZÓJÁT UGYANITT

Még március 25-én tartotta meg az évadnyitó találkozóját a Márkafüggetlen Garage Szegeden, az említett üzletlánc parkolójában. Az eseményre rengetegen voltak kíváncsiak és sokaknak a kilométer sem volt akadály. Akadt azonban egy kis bökkenő: a szervezők korábban azt írták ki a közösségi oldalukra, hogy a rendezvény után egy levelet kaptak, melyből kiderült, hogy az eseményen drift és gyorsulás volt, ezért többet nem engedélyezik, hogy találkozót szervezzenek. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk:

FRISSÍTVE (18:22): BEFUTOTT AZ ÜZLETLÁNC VÁLASZA, NEM ADTAK ENGEDÉLYT A RENDEZVÉNYRE

Vasárnap délután reagált megkeresésünkre az említett üzletlánc, mint írják, nem adtak engedélyt a rendezvényre. Arról tájékoztattak minket, hogy az említett rendezvényt a szervezőknek nem engedélyezték, így a biztonsági előírásaikat követve szükségesnek találták a saját területükön az illegálisan megtartott rendezvény beszüntetését kérni. Hozzátették, fontosnak tartják a biztonságot és a jogi előírások betartását, és továbbra is ezen értékek mentén fogunk eljárni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb