Mindenmás

Nagyfai elítéltek dobták rendbe a focipálya környezetét Maroslelén

Augusztus harmadik hetében, őrök kíséretében elítéltek tették rendbe a focipálya környezetét Maroslelén jóvátételi munkában – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Fegyház és Börtön.

Mint kiemelték, a fogvatartottakat a Szegedi Fegyház és Börtön III. objektumából, Nagyfáról szállították a helyszínre, átlagosan naponta hat órát dolgoztak a területen és szívesen vállalták a munkát, hiszen ez segít nekik abban, hogy a társadalom hasznos tagjának érezzék magukat, ezzel csökkenjen bűncselekményük miatt a társadalom irányába érzett szégyenérzetük, bűntudatuk. Nem utolsósorban pedig változatosságot is hoz a bezárva töltött mindennapokba a kinti munka.

NÉGY NAPON ÁT DOLGOZTAK AZ ELÍTÉLTEK

A Csillagbörtönből egy szakmai munkacsoport azokat a fogvatartottakat választotta külső munkára, akiknek rövid idő van hátra a szabadulásig, együttműködőek, normakövető magaviseletűek, és alacsony biztonsági kockázatot jelent külső munkáltatásuk.

Drimba Tibor, Maroslele polgármestere elmondta, hogy szépen megújították a focipálya környezetét az elítéltek, akik négy napon át dolgoztak a községben. A fogvatartottak kiszáradt bokrokat vágtak ki, gyomláltak, a fákról száraz ágakat metszettek és a pálya körül elburjánzott aljnövényzetet távolították el. A polgármester hozzátette, hogy a Csillagbörtönnel régóta tart együttműködésük, erről jóvátételi megállapodást is kötöttek júliusban a börtön parancsnokával Kopcsik Károly bv. dandártábornokkal.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Fotók: bv.gov.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb