Mindenmás

Változás van az újszegedi buszmenetrendben, ideiglenes megállóhelyet alakítottak ki

Várhatóan 4 hétig nem érintik az Erdélyi tér/Víztorony tér irányába közlekedő autóbuszok a Közép fasor megállóhelyet. A Volánbusz szerint az augusztus 16-tól érvényben lévő változásra rekonstrukciós munkálatok miatt van szükség.

Jelezték azt is, hogy a járatokra a Fő fasor 25. szám előtt kialakított ideiglenes megállóhelyen szállhatnak fel az utasok.

DOLGOZNAK ÚJSZEGEDEN

Mindezek mellett július végén kezdték meg a Fő fasor ivóvízvezeték-rekonstrukcióját Szegeden. Kovács Tamás alpolgármester akkor azt nyilatkozta, hogy a beruházás mintegy félmilliárd forintból valósul meg. A korszerűbb csöveknek köszönhetően javul a hálózati nyomás és a vízminőség is. A Bertalan hídról érkezők nem tudnak balra kanyarodni, de aki a Sportcsarnok felől jön, jobbra be tud kanyarodni a Fő fasorra. Kerülni a Jobb- és Bal fasor irányába javasolt” – hangsúlyozta az alpolgármester, majd azt is hozzátette, hogy a buszforgalmat ideiglenes megállókkal és módosított útvonallal biztosítják. A munkálatok novemberre fejeződhetnek be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb