Közélet

Közismert szegedi burgerest csavartak le Erdogan testőrei, a TEK-esek mentették ki

Vasárnap érkezett diplomáciai látogatásra Budapestre Recep Tayyip Erdoğan török elnök, aki sporteseményeket és állami ünnepségeket is meglátogatott az Államalapítás Ünnepén. Az országos sajtóban megjelent egy sztori, miszerint egy politikai aktivistát a török politikus testőrei egy kerítéshez szorították, majd a földre vitték, ezt követően pedig többször is a hátába, a veséjébe és a fejére térdeltek. Mint mára kiderült, a szóban forgó férfi egy közismert szegedi, a Baan’s Kitchen-t megalakító street food arc, Bán Tamás a történet pórul járt főhőse.

A szegedi burgeres a családjával vasárnap Budapesten sétálgatott, amikor észrevette, hogy a külföldi politikus a kíséretével kilépett egy szálloda ajtaján – írta beszámolójában a Blikk. Tamás két kezét felemelve mutatott be Erdogannak, ezt a sajtónak úgy indokolta, hogy enyhén szólva sem ért egyet azzal a politikával, amit a török elnök a kurd kisebbséggel szemben folytat. A mutogatást követően néhány perc kellett hozzá, és mintegy fél tucat török biztonsági ember termett ott:

  • először megmotozták a férfit,
  • majd pillanatok alatt a földre vitték,
  • és a Mérce beszámolója alapján többször is a hátába, a veséjébe és a fejére térdeltek.

A szegedi Bán Tamás a bulvárlapnak azt mondta, nincsenek komoly, látható sérülései, de szerinte a biztonsági emberek pontosan tudták, hová kell ütni és könyökölni, hogy gyorsan magatehetetlenné tegyék. Nem sokkal később odaértek a magyar TEK-esek, akik szinte kimenekítették a magyar férfit szorult helyzetéből.

Ez sem ment egyszerűen, a rendőrök azt kiabálták, hogy hagyják békén, mert ez magyar ügy, a törökök pedig állítólag azt, hogy meg fogják ölni.

Végül megjött az erősítés és sikerült egy rendőrautóval elvinni a helyszínről.

“Még ott beszéltem a rendőrökkel, nagyon szimpatikusan viselkedtek. Elkérték az adataimat és mondták, hogy hamarosan keresnek” – mondta Bán Tamás, aki hozzátette, hogy amúgy jól van, a barátainak is azt mesélte, ha elesett volna a biciklivel, akkor jobban összetörte volna magát. “Néhány zúzódásom van, de semmi komoly” – zárta az RTL Híradónak adott beszámolót.

A Blikk arról írt, hogy Erdogan testőreivel korábban is előfordultak túlkapások, külföldön olykor nehezen tudnak uralkodni magukon:

  • Hat éve Washingtonban vertek össze kurd és örmény tüntetőket, akik az elnök politikája ellen emeltek szót,
  • két évvel korábban a belga biztonságiakkal verekedtek össze azért, mert nem tudtak megegyezni abban, ki felel az elnök biztonságáért brüsszeli látogatása során,
  • 2011-ben pedig az ENSZ New York-i épületében akaszkodott össze Erdogan testőrsége az ENSZ biztonsági embereivel.

Az Index szerint az ismert szegedi azt is mondta, hogy nem hagyja annyiban a történteket, ha a magyar rendőrök nem jelentkeznek, akkor feljelentést fog tenni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb