Smart SzegedVideo365

A holnap IT vezetőinek barátsága köttetik Szegeden – exkluzív interjú Eljakim Schrijvers-el, a Szegeden zajló, világméretű diákolimpia kincstárnokával

Kiváló elméktől ragyog a Napfény városa: megérkezett a legrangosabb programozási verseny, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiának (International Olympiad in InformaticsIOI2023). Szeptember 4-ig 90 ország, 360 ifjú zsenije kerül reflektorfénybe, köt életre szóló barátságot és üzletet, tizenévesen. Mint Eljakim Schrijvers, az IOI kincstárnoka elmondta, ezen a konferencián a legjobbak találkoznak, ha már valaki részt vesz ezen a versenyen, az már önmagában óriási dolog. Az IOI célja, hogy létrejöjjenek a barátságok és ezeket a kapcsolatokat ápolják mind saját nemzetükön belül, mind nemzetközi szinten.

Az idén 35 éves világeseményt pedig Neumann János születésének 120. évfordulójához kapcsolódva rendezik meg Szegeden, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai vezetésével és támogatásával, a Neumann Technológiai Platform, a TechEd Hungary Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem szervezésében.

„AZ ÉLETEMBEN MINDEN AZ IOI KÖRÜL FOROG…”

Az IOI-hoz tartozni életérzés, brand, egy örökké tartó közösséget jelent, tudtuk meg Eljakimtól, aki még a feleségét is egy IOI – hoz köthető repülőút során ismerte meg. Mr. Schrijvers 1994-ben, megfigyelőként vett részt először a rendezvényen, a holland csapat képviselőjeként, majd több évtizeden keresztül vezette azt. Elmondása szerint az IOI egy olyan baráti közösséget jelent, amelynek a jelentőségét manapság alábecsülik az emberek. Lehet bármilyen az időjárás, jöhet bármilyen fakultatív program, a lényeg, hogy azt a néhány napot a barátaiddal éled meg.

NEKEM BARÁTI, NEM ÜZELTI KAPCSOLATAIM VANNAK AZ IOI-RÓL

Bár 40 főt foglalkoztat Eljakim Schrijvers Hollandiában, saját vállalatában, számára a legfontosabb, hogy mentoráljon, tanítson, segítse a fiatalokat, egyben a mentoráltak barátjává váljon.  Számára az egyik legnagyobb dolgot az jelenti, ha ismerősként találkozik a világ bármely pontján egy-egy IOI arccal, elköltenek együtt egy vacsorát, nosztalgiáznak.

A FLOPPY LEMEZTŐL A MODERN TECHNOLÓGIÁIG

Az elmúlt évtizedek alatt Eljakimnak rálátása van az IOI világába is begyűrűző, egyben lenyűgöző technológiai fejlődésre, azonban elmondása szerint, a verseny izgalmát vette el ez a változás, hiszen a versenyzők pontszámai egészen a díj átadásáig titokban voltak, jelenleg azonban mind a pontszámok, mind a nyertesek szinte azonnal köztudottak.

WIN-WIN HELYZET A SZERVEZŐK ÉS A SZPONZOROK KÖZÖTT

Az évről-évre növekvő résztvevői létszám, további anyagi felelősséggel is jár. Jogosan tehetjük fel azt a kérdést, hogy középiskolás diákokról van szó, akiknek először egyetemre kell mennie, még több éves tanulás-és gyakorlati tudás megszerzése vár rájuk, mire kikerülnek a munkaerőpiacra. Mégis sokan állnak az IOI mögé és ebben a HR-esek szerepe is nagyon fontos. A hosszú távú jövőképben gondolkodnak, az IT szektort a támogatók és cégvezetők számára közelebb kell hozni, fontosságát folyamatosan hangsúlyozni. A hosszú távú vízió része, hogy a szponzorok öt-hat év múlva a presztízst jelentő, IOI versenyt megjárt, legélesebb koponyákat, szakembereket tudhatják fejlesztőik között. Az IOI versenyen való részvétel mára már garanciát jelent az önéletrajzban a szakmai tudásra és a pályázó sikerességére. A verseny nyerteseiért az egyetemek is versengenek, többek között speciális ösztöndíjakkal.

ÉLD ÁT, TAPASZTALD MEG, VIDD TOVÁBB, TERJESZD SAJÁT KÖZÖSSÉGEDBEN

A verseny színvonala évről-évre emelkedik, ezáltal a feladatok nehézsége is. Mr. Schrijvers mindenkit az élmények gyűjtésére, azok megélésére ösztönöz és várta már ő maga is, hogy megérkezzen gyönyörű városunk vasútállomására.

@szeged365

A holnap IT vezetőinek barátsága köttetik Szegeden – exkluzív interjú Eljakim Schrijvers–el, a Szegeden zajló, világméretű diákolimpia kincstárnokával

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb