Kikapcs

Nagylelkű felajánlás: egy hatalmas családi házzal támogatta egy adományozó a Szent Rozália Szolgálatot, hamarosan felszentelik és fesztivált is szerveznek Szegeden

A Szeged Görögkatolikus Parókia a kezdetektől fogva missziójának tekinti az idősebb, önmagukról gondoskodni nem tudó emberek segítését. Így alakult meg 2011-ben a Parókia Szent Rozália Szolgálata, mely felkarolta a segítségre szorulókat. Mint ma megtudtuk, saját épülettel is bővültek, hiszen egy titokzatos adományozó egy családi házzal támogatta a Szegedi Görögkatolikus Parókia céljait, amit szeptember 16-án szentelnek fel. Sőt, mindezek mellett a Rozália Kulturális Fesztivált is megrendezik Szegeden.

A szervezőktől megtudtuk, hogy a Szent Rozália Szolgálata az elmúlt időszakban egyre több energiát fektetett arra, hogy az élet minél több területén tudjanak segíteni az idősebb, önmagukról gondoskodni nem tudó embereknek, például létrehozták a szociális étkeztetést, illetve különböző programokat szerveztek az időseknek. Az elhivatottságnak csupán a helyhiány szabott gátat, hiszen a szolgálatot vezető és szociális szakemberek tudták, tudják, hogy az élet mely területein lenne szükség a segítségre, így az évek során egyre inkább körvonalazódott egy olyan intézmény fontossága, melyben az egymástól legtávolabbi generációk lehetőséget kapnak a kapcsolódásra.

NAGYLELKŰ FELAJÁNLÁS ÉRKEZETT

Mint kiderült, ezt az ügyet karolta fel egy nagy lelkű, ám neve elhallgatását kérő adományozó, aki úgy döntött, hogy egy hatalmas családi házzal támogatja a Szegedi Görögkatolikus Parókia céljait. 2022-ben az egyházközség és a Szent Rozália Szolgálat dolgozói által újjászületett épületben, ma már működik házi segítségnyújtás, nappali ellátás rengeteg színes programmal az idősek számára, szociális étkeztetés, valamint itt egy munkahelyi bölcsőde is helyet kapott. A szervezők hozzátették, hogy a Palermói Szent Rozáliáról elnevezett Rozália Ház ünnepélyes felszentelése 2023. szeptember 16-án, reggel 10.00 órakor lesz.

ROZÁLIA KULTURÁLIS FESZTIVÁL

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az ünnepélyes felszentelés után tartják meg a Lechner téren a Rozália Kulturális Fesztivált. Mutatjuk a programokat:

  • 15.00-15.10 – Szaplonczay Miklós parókus köszönti a résztvevőket, megnyitja a fesztivált
  • 15.10-15.20 – Kozma József SZMJV  önkormányzati képviselő köszönti a résztvevőket,
  • 15.20-16.20 – AranyEzüst Quatett koncertje,
  • 16.30-17.30 – Bullás Mária üveg- és ikon festő kiállítás megtekintése a Szent Rozália Kápolnában,
  • ugyan ebben az időben Szenior örömtáncon vehetnek részt a vállalkozó szellemű idősek és fiatalok egyaránt,
  • 17.30-18.00 – Tehetséges fiatalok fellépése/komolyzene,
  • 18.00-19.00 – Szent Efrém férfikar koncertje,
  • majd 19.00-20.00-ig vecsernyével zárják a fesztivált.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb