Smart Szeged

Teljesen megújult az összekötő út Földeák és Maroslele között

Teljeskörűen megújult a 4416-os jelű Földeák-Maroslele összekötő út 3,9 kilométeres szakasza – értesítette szerkesztőségünket a beruházásról kedden délelőtt a Magyar Közút. Tájékoztatásuk szerint a „Közlekedésfejlesztés Csongrád megyében III” című projekt keretében sikerült felújítani az útszakaszt. A projektre a társaság bruttó 1,499 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatást kapott.

Mint kiemelték, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 3,9 kilométeren újult meg a 4416-os jelű út 4+240 és 8+151 kilométerszelvények közötti szakasza. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy bruttó 538 millió forintból valósította meg a beruházást.

ÚJ ASZFALT ÉS PADKA

A felújítás részeként a kivitelező gondoskodott a meglévő felület profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően aszfalt kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épült. Sor került a KRESZ táblák cseréjére és új tartós burkolati jelek festésére is – emelték ki.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb