Mindenmás

Szerszámokat próbált lopni a raktárból egy részeg férfi Szegeden, még a nevét sem tudta megmondani

A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki szerszámokat próbált lopni az egyik raktárból – tudtuk meg szerdán a rendőrségtől. A zsaruk beszámolója szerint a sértett a nyitáskor futott össze a lopóval, aki látogatóan részeg volt.

A közlemény szerint a rendőrségre 2023. szeptember 5-én, reggel érkezett bejelentés, mely szerint egy szegedi vállalkozás raktárából szerszámokat próbáltak lopni. A sértett elmondta, hogy nem sokkal korábban nyitotta ki a raktárhelyiéget, ahol nem várt látogatóval találkozott. Egy férfi állt vele szemben, hátizsákjában néhány vésővel, kalapáccsal és egyéb szerszámokkal.

SEM A NEVÉT, SEM OTTLÉTÉNEK A CÉLJÁT NEM TUDTA MEGMONDANI

A rendőrség kiemelte, hogy a látogató ittassága miatt sem a nevét, sem ottléte célját nem tudta elmondani. A kiérkező járőrök a férfit elfogták és előállították, majd a nyomozók később kihallgatták. Az elkövető a bűncselekmény elkövetését beismerte, lopás bűntette miatt kell felelnie.

Fotó: police.hu

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb