Mindenmás

Napi pofátlan: két mozgáskorlátozott helyet is elfoglalva tette le autóját valaki jogosulatlanul az egyik bevásárlóközpont előtt csütörtök este

“Sajnos nem tudtam szó nélkül elmenni amellett, hogy két “kiváló” autóstársunk nemhogy a rokkant helyre parkolt, de még ráadásul mindezt hanyag “eleganciával” tette” – írta szerkesztőségünknek küldött levelében Olvasónk, Jani az alábbi képekhez csatolva. Mint írta, a képeket csütörtök este a Makkosházi Lidl parkolójában lőtte.

Bizonyára nagyon sietős lehetett azoknak az autósoknak a dolga, vagy éppen a hétvégi nagy bevásárlásra készültek, akik csütörtök este, mint Olvasónk, Jani írta, a jogosultságot igazoló kártya nélkül a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre sikerült letenniük az autójukat. Ráadásul egyikük, azt sem szabályosan, ugyanis a parkolósávokat jelző vonalakat is semmibe véve, keresztbe tette le járgányát, két, ráadásul mozgáskorlátozott parkolóhelyet elfoglalva ezzel.

NAGYON ÚGY TŰNIK, A PARKOLÁS NEM MEGY MINDENKINEK SZEGEDEN

Nem ez az első eset, hogy a sofőröknek nem jött össze a parkolás Szegeden. Mint korábban beszámoltunk róla, nagyon úgy néz ki, hogy akadnak olyan autósok, akikre nem vonatkozik a megállni tilos tábla, ugyanis gond nélkül leparkoltak a tábla után, többen is a Pulz utcában:

Arra is láttunk már példát, hogy valaki megelégelte a parkolási szabályokra fittyet hányó autósokat és keményen beszólogatott a rosszul parkolóknak Vásárhelyen:

És többször láttunk már arra is példát, hogy a forgalmat akadályozzák a figyelmetlenül parkoló autósok, mint korábban írtuk például, egy parkoló autó miatt nem fért el a tram-train a nyáron, emiatt állt a forgalom a Zrínyi utcában:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb