Közélet

Böröndi Gábor: évtizedek óta nem látott hadgyakorlat lesz novemberben Magyarországon

Évtizedek óta nem látott, komplex hadgyakorlat kezdődik Magyarország nyolc pontján novemberben – jelentette be Böröndi Gábor vezérkari főnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában. 

NOVEMBERRE TERVEZIK A HADGYAKORLATOT, AMI VOLUMENÉBEN A DÉLI HATÁRKERÍTÉS MEGÉPÍTÉSÉHEZ HASONLATOS

Mint a 24.hu megírta, a honvédség parancsnokának szavaiból kiderül, hogy a hadgyakorlat annak a két korábbi gyakorlatnak a tanulságaira épül, amelyeken keresztül már megnézték „a törzsek, katonák felkészültségét, reagálóképességét”. Ennek tükrében – mint mondta – megtalálták azokat a pontokat, ahol „be kell avatkozni”. A novemberre tervezett hadgyakorlatot a vezérkari főnök volumenében a déli határkerítés megépítéséhez, valamint a határvédelmi feladatok átszervezése kapcsán végrehajtott művelethez mérte.

AZT IS FELMÉRIK, MIKÉNT TUDNAK EGYÜTTMŰKÖDNI A CIVIL KÖZIGAZGATÁSSAL

A tervezett gyakorlat során – mint elhangzott – nemcsak katonai manővereket fognak végrehajtani, hanem felmérik azt is, hogy a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás miként tud együttműködni. Ennek részleteiről a parancsnok többet azonban nem árult el az interjúban.

A TISZTI ÉS ALTISZTI KÉPZÉSRE 500-AN VONULTAK BE, AMI MEGFELELŐ LÉTSZÁM

A toborzásról, állománybővítésről, valamint a haderőfejlesztésről Böröndi Gábor elmondta, idén a tiszti és az altiszti képzésre bevonultak összlétszáma ötszáz fő, ami a Magyar Honvédség utánpótlásához szerinte megfelelő létszám.

AZ EMBERT A VASRA PROGRAMBAN ÖSSZESEN 244 FŐ KEZDHETI MEG KIKÉPZÉSÉT HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN

Az „Embert a vasra” toborzó kampány részleteiről elmondta, hogy a Zalaegerszegen készülő Hiúz gyalogsági harcjárművel ellátott zászlóalj felállítása és a bevonulás során a honvédség szakított a korábbi gyakorlatokkal: nem általánosságban toboroztak, hanem konkrét alakulathoz. Ez azt jelenti, hogy konkrét helyőrségbe lehetett jelentkezni Hódmezővásárhelyen. Ide – mint mondta – a leendő katona úgy vonul be, hogy az alapkiképzést is itt végzi el, majd a szolgálatát is itt teljesíti. A honvédség másrészt egy egyszerűsített felvételi eljárást is tesztel. A felkészített állomány a bevonulás pillanatától kezdve kiemelt bérezést kap, hogy minél előbb „harckész, kiképzett, NATO-doktrínákhoz alkalmazható” gránátos alegység alakuljon. A programban összesen 244 fő kezdheti meg többhetes alapkiképzését Hódmezővásárhelyen.

SZÓLT A HORVÁTORSZÁGBAN LEZUHANT KATONAI HELIKOPTER ESETÉNEK VIZSGÁLATÁRÓL IS

Böröndi Gábor beszélt a júniusban, Horvátországban lezuhant katonai helikopter esetének vizsgálatáról is. Mint korábban megírtuk, idén június 21-én, a Magyar Légierő két Airbus H145-ös helikoptere végzett légi kiképzési feladatot a horvát légtérben, ám az egyik helikopter három fővel a fedélzetén lezuhant. A balesetet a fedélzeten tartózkodó három katona egyike sem élte túl.

Böröndi Gábor a vizsgálat aktuális állását firtató kérdésre azt mondta, egy ilyen eset kivizsgálása legalább 8–12 hónap. Szerinte sokak számára elképzelhetetlen, hogy milyen részletességgel vizsgálódnak ilyenkor: azt is megnézik például, hogy a katonák előzőleg mit ettek, mit csináltak, milyen lelkiállapotban voltak. “Ami már tudható, hogy a katonák rendben végrehajtották a kiképzési feladatot, a visszaúton történt a tragédia” – – közölte a vezérkari főnök.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb