Mindenmás

Befutottak a hivatalos számok: kevesebben haltak meg idén az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában

Idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember vesztette életét. Az adatok alapján kijelenthető, hogy eddig kevesebben veszítették életüket az utakon, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Habár örvendetes, hogy több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt személyek száma az elmúlt év azonos időszakához képest, ez nyilván nem vigasztalja az elhunytak családtagjait, barátait, mint ahogy a rendőrök sem dőlhetnek hátra – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szombaton.

A BALESETEK FŐ OKAI A GYORSHAJTÁS ÉS AZ ELSŐBBSÉGADÁSI SZABÁLYOK BE NEM TARTÁSA

A szabályok betartatása az elsődleges eszköz a rendőrség számára, amellyel el tudja érni, hogy csökkenjen a balesetek száma évről évre. Ezt szolgálják a mindennapi ellenőrzések mellett azok a tematikus akciók is, amelyek a leggyakoribb szabálytalanságok visszaszorítására irányulnak – hívta fel a figyelmet szombaton a rendőrség. A balesetek fő okai továbbra is a gyorshajtás (27%), az elsőbbségadási szabályok be nem tartása (26%) és a kanyarodási szabályok megszegése (15%). A közlekedési morál és a szabálykövetés javításának azonban csak az egyik szükséges eszköze az ellenőrzések bővülése. Idén szeptember végéig 10 674 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az ország útjain, amelyek közül 299 volt halálos, ezekben 324 ember vesztette életét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb