Közélet

Pánikban van egy 15 fős magyar turistacsoport a megtámadott Izraelben, haza akarnak jutni, de eddig még semmilyen segítséget nem kaptak

Miközben az egyik szegedi utazási irodának saját költségen, de sikerült hazahozni az utasait, addig egy másik csoport még mindig a támadás sújtotta Izraelben van. Csütörtökig van szállásuk, utána utcára kerülnek egy magyar turistacsoport zömében 60 év feletti idős, beteg tagjai. Haza akarnak jutni, de állításuk szerint eddig semmilyen segítséget sem kaptak. Egyikük arról beszélt: legvégső esetben a tel-avivi magyar nagykövetség előtt fognak letáborozni.

“Tizenöten rekedtünk itt. Senki nem foglalkozik velünk, miközben Magyarországon azt kommunikálják, hogy mindenkit kimenekítettek” – erről beszélt a 24.hu-nak egy magyar turistacsoport egyik tagja, aki többedmagával a háború sújtotta Izraelben várja, hogy hazahozzák őket.

TÖRÖLTÉK A JÁRATOKAT

A helyzet súlyosságára hivatkozva a neve elhallgatását kérő nő elmondta, múlt pénteken utaztak ki, és elvileg csütörtökön reggel kellene visszarepülniük Budapestre, de erre nincs esély, mert a Ryanair – más légitársaságokhoz hasonlóan – az összes izraeli járatát törölte.

Ők a Tel-Avivtól körülbelül 30 kilométerre északra található Netánja városában szálltak meg, de már csak két éjszakát tölthetnek a szállodában, utána valahova menniük kell, csak azt nem tudják, hova. “A csoportunk tagjainak körülbelül a fele 60 év feletti idős, beteg ember. Csütörtökre elfogynak a gyógyszereink, nem lesz élelmiszerünk, pénzünk, és a telefonokat sem tudjuk majd hol tölteni. Tilesch Gábor tel-avivi konzulnak az volt az összes tanácsa, hogy kereskedelmi hajóval menjünk Ciprusra, vagy repüljünk Jordániába” – mondta a lapnak kétségbeesetten a nő, aki hozzátette, elfogadhatatlannak tartják ezt a hozzáállást.

LEGALÁBB AZ ELLÁTÁSRÓL GONDOSKODNÁNAK

Ugyan egyes csoporttagoknak lenne lehetőségük kijutni az országból, valaki Amerikába is el tudna repülni, mégsem akarnak partizánakcióba kezdeni. A cél az, hogy így 15-en együtt maradjanak egészen Ferihegyig. Úgy érzik, hogy jelenleg rajtuk csak egy mentesítő gép segíthet.

„A kereskedelmi járatok tele vannak, küldjenek értünk gépet. Tegnap este lőtték a Ben Gurion repteret, de nem napi 24 órájában támadják. Viszont, ha kiszélesedik a háború, akkor tényleg nem lehet majd leszállni. Elfogadnánk azt is, ha a nagykövetség nem tudná megmondani, mikor jön egy mentesítő járat, de az ellátásunkról legalább gondolkodjanak” – folytatta.

NEM MERNEK KIMOZDULNI

A turistacsoport a lapnak nyilatkozó tagja elmondta, azt tervezik, hogyha csütörtökig nem mentik ki őket, akkor odamennek Tel-Avivban a magyar nagykövetség elé, és videón rögzítik, „ahogy az utcán csöveznek.” Addig viszont ki sem mozdulnak a hotelből, mert nem mernek.

Beszélt arról is, hogy az otthoni hozzátartozóik aggódnak értük, és minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy mielőbb hazajuthassanak – eddig kevés sikerrel. A kint rekedt magyarok mind a 15-en vállalják majd az arcukat és a nevüket attól a pillanattól kezdve, hogy hazaérnek, de amíg Izraelben tartózkodnak, biztonsági okokból ezt nem teszik meg. Gondolatait azzal zárta: “Mentsenek ki! Ez a dolguk. Ez a kötelességük. Ez nem eljárás. Ez nem konzul.”

LEZÁRJÁK GÁZÁT, TÖBB TÍZEZER KATONA VAN AZ ÖVEZET HATÁRÁN

Az izraeli hadsereg kedden reggel közölte, hogy teljesen ellenőrzése alá vonta a Gázai övezet határát. Mindeközben Izrael és Libanon határára is több tízezer katona érkezett, az izraeliek menekülésre szólították fel a palesztin lakosságot, de nem tudni, hogy hol lehet elhagyni a területet. Az ENSZ mérsékletre intett, az Európai Bizottság magyar biztosa miatt az EU kommunikációs zavarba keveredett, és kiderült, hogy egy szomszédos ország több állampolgára is a Hamász fogságába esett.

A Gázai övezetben reggel óta állandóan vörös jelzéssel figyelmeztet az izraeli hadsereg arra, hogy bármikor légicsapás történhet. Daniel Hagari izraeli ellentengernagy közölte az Ynet izraeli hírportál szerint, hogy a légierő és flotta teljesen ellenőrzés alá vonta a Gázai övezetet, és folyamatosan csapásokat hajtanak végre. Ő is azt mondta, hogy a hadsereg most már irányítja a gázai határt, és a terroristák nem tudnak többé átjutni.

Mindeközben Izrael Katz energiaügyi miniszter hajnalban közölte, hogy az áram- és üzemanyagszállítás után most már vizet sem szállítanak Gázába. Ennek vége. Ha kifogynak az üzemanyagból, akkor az elektromosság napokon belül, a kutak pedig heteken belül leállhatnak. “Ez történik egy olyan nemzettel, amely gyilkosokból, gyerekgyilkosokból áll” – mondta Katz az Ynet szerint. 

Vannak olyanok, akiknek már sikerült hazajutni:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb