Kikapcs

Idén is lesz Erőművek Éjszakája, kinyit a Vág utcai méhecskés fűtőmű Szegeden

Idén immár negyedik alkalommal rendezik meg az Erőművek Éjszakáját Magyarországon. Csongrád-Csanád vármegyében két helyszínen is szerveznek programokat, október 27-én Hódmezővásárhelyen a hulladékgazdálkodással, míg Szegeden a távhőszolgáltatás történetével és működésével lehet megismerkedni.

Az esemény során Szegeden lehetőségünk lesz meglátogatni a Vág utcai kazánházat, így most 6 turnusban nyitják meg előttünk az ajtókat, hogy mindenki részt vehessen ezen az izgalmas látogatáson.

BEPORZÓK ÉS RAJZOK

Az Erőművek Éjszakája továbbra is a gyermekeké is lesz, hiszen a Mondolo idén is izgalmas gyermekfoglalkozással készül, ők biztosítják Városmetamorfózis program környezeti nevelését. Ezen a napon a gyerekek megismerkedhetnek a körülöttünk levő beporzók helyzetével, nagyítóval vizsgálhatják ezen beporzók egyes példányait, valamint a bátrabbak megtanulhatják a méhek tájékozódási táncát a SZETÁV ügyfélterében. A Mondolo 18:00-ig lesz a helyszínen.

A SZETÁV mindezek mellett csatlakozott a Távhőszolgáltatás napjához is, így szeretnének bevezetni mindenkit az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola rajzcsoportjának képeinek világába. A képeikből rendezett kiállítást tekinthetjük meg, ami egy kis művészi inspirációt hoz majd az este során – áll a meghirdetett eseményben. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb