Kikapcs

Woody Allen egy kicsit Szegeden járt: Elrajtolt a VII. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál Szegeden, nem is akárhogy

Zsigmond Vilmos egykori, Dobó utcai házánál emlékeztek ma a legendás, Oscar-díjas szegedire, majd kezdetét vette a hetedik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek megnyitóját követően egy különleges Woody Allen interjú indult el a Belvárosi Mozi filmvásznán. Mától négy napon át ismét Szeged a világ közepe, a Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál programjában negyven zseniális alkotás szerepel.

Szabó Éva a fesztivál programjáról azt mondta, a nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos filmszínházában, a szegedi Belvárosi Moziban. Ezeket az előzsűri csaknem négyszáz nevezésből választotta ki.

A filmeket Szabó Gábor elnök irányította szakmai zsűri értékeli, a fődíjas mellett kiválasztják a legjobb dokumentumfilmet, a kis-, illetve nagyjátékfilmet, valamint kísérleti alkotást. Emellett kiosztják a kritikus zsűri díját és egy középiskolások és egyetemisták által odaítélt elismerést is.

Versenyen kívül hét, hazai alkotók által jegyzett – nemzetközi fesztiválokon szereplő – filmet is műsorra tűznek, melyeket a Magyar Operatőrök Hete szekción belül tekinthetnek meg az érdeklődők. E szekció legjobbja számára a Magyar Operatőrök Társasága ajánlott föl díjat.

A közönség emellett válogatást láthat a XI. Friss Hús legjobb filmjeiből, az Aprófeszt szekcióban a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál díjnyertes alkotásaiból és a FreeSZFE diplomafilmjeiből is. Rendeznek kerekasztal-beszélgetést az operatőri munkáról, a független filmezés lehetőségeiről, bemutatják Bokor Balázs Hollywood híres magyarjai című könyvét, és a ZSIFF Plusz keretében több magyar vagy magyar alkotók közreműködésével készített filmet premier előtt vetítenek a fesztiválon, de szerveznek mesterkurzust is a fiatal operatőrök számára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb