Smart Szeged

Kiírták a közbeszerzést az algyői Tisza-híd bővítésének, és az M9-es gyorsforgalmi út újabb szakaszának a megtervezésére

Hazánk leghosszabb, nagyjából 300 kilométer hosszú autópályája a jelenlegi, sugaras gyorsforgalmi úthálózatot köti majd össze. A gyűrű 2001 óta áll a tervezők asztalán és eddig csak egy rövid, 20 kilométer körüli szakasz készült el, azonban ez hamarosan megváltozhat: kiírták a közbeszerzést az M9 gyorsforgalmi út újabb szakaszának tervezésére, emellett megépülhet az 51-es főúthoz kapcsolódó bajai déli elkerülő és 2×2 sávosra bővíthetik 47-es út algyői Tisza-hídját is.

A Magyar Építők szerint a kiírás három részből áll: az M9 gyorsforgalmi út 51-es és 53-as főút közötti szakaszának tervezéséből, az 51-es főút Baja, déli elkerülő – Hercegszántó (országhatár) közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének előkészítéséről, valamint a 47-es főút algyői Tisza-hídjának 2×2 sávra történő bővítésének a megtervezéséről.

PONTOKBA SZEDVE MUTATJUK, MIT TARTALMAZ A KIÍRÁS

Újabb 57 kilométer gyorsforgalmi út épülhet, így itt a nyertes feladata:

  • az M9 gyorsforgalmi út 51-es és 53-as főút közötti szakaszának tervezése, összesen mintegy 57 kilométeren,
  • déli lekötéssel Tompáig, valamint
  • Jánoshalmi mérnökségi telep és kerékpárút tervezése Jánoshalma és Kiskunhalas között.
  • Környezetvédelmi engedély módosítása, szükség szerint új környezetvédelmi engedély(ek) megszerzése;
  • teljeskörű engedélyezési tervek elkészítése és az építési engedélyek megszerzése, valamint
  • a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése.

Déli elkerülőt kaphat Baja, ennek során a feladat:

  • az 51-es főút Baja, déli elkerülő – Hercegszántó (országhatár) közötti szakaszának 2×2 sávossá fejlesztésének és
  • a meglévő Magyar Közút Nzrt. Bajai Üzemmérnökség fejlesztésének előkészítése.
  • Tanulmányterv és környezeti hatástanulmány (KHT) elkészítése, valamint
  • környezetvédelmi engedély megszerzése,
  • teljeskörű engedélyezési terveinek elkészítése és az építési engedélyek megszerzése, valamint
  • a teljeskörű kiviteli tervdokumentáció elkészítése.

Jelentősen átalakíthatják az algyői Tisza-hidat, ahol:

  • a 47-es főút algyői Tisza-hídjának 2×2 sávra bővítése a tervező feladata
  • kerékpáros átvezetéssel, valamint
  • keresztirányú, külön-szintű gyalogos és kerékpáros átvezetés megtervezése a 47-es út és Téglás utca csomópontjában,
  • engedélyezési és kiviteli terv készítésével.

Azt, hogy az M9-es miért is fontos nekünk az algyői Tisza-híd mellett már megírtuk: ha elkészül, biztosan sok szegedi és környékbeli közlekedőnek is megkönnyítheti majd az életét. Például a Balaton irányába kellemesebb lesz végig délen utazni, mint kerülővel a főváros felé, vagy a mellékutakon:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb