Közélet

Meglepetés, keddre: előrehozná decemberre a minimálbér-emelést a kormány

Nem január 1-jével, hanem december 1-jével emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege – mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki arra is kitért, hogy az egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatást a kormány elvetette.

„Olyan javaslat van a kormány asztalán a munkaadók és a munkavállalók jóvoltából, amellyel előrehoznák december elsejére a két bérelem, az emelt minimálbér és a garantált bérminimum kifizetését. Ezzel a leghátrányosabb helyzetűeket tudnánk kompenzálni” – jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a köztévében, amit a Világgazdaság összegzett.

AZ EGYSZERI SZÁZEZER FORINTOS BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁST A KORMÁNY ELVETETTE

Mint kiderült, az egyszeri százezer forintos béren kívüli juttatást, amelyet a munkaadók év végéig adnának a munkavállalóknak, lényegében a kormány elvetette. Ugyanis Czomba Sándor szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás a probléma kezelésére, pont a minimálbéresek helyzetén nem javítana. „Szerintem ez sokkal jobb ajánlat, ami a kormányzat részéről elfogadható lesz” – fogalmazott az államtitkár, aki jelezte, hogy a konkrétumokról nincs még kormányzati döntés.

A béremeléssel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy egyelőre úgy tűnik, mindhárom fél el tudja fogadni a minimálbér 15 százalékos emelését, a 10 százalékos garantáltbérminimum-emeléssel kapcsolatban ugyanakkor vannak még viták, a munkaadók ennél kevesebbet adnának. Mivel idén a minimálbér január 1-jétől 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedett, így egy 15 és 10 százalékos emeléssel a kötelező legkisebb munkabér 266 ezerre, míg a szakmunkás-minimálbér 326 ezerre emelkedne. Az előbbi nettó összege 176 ezerre, az utóbbié 217 ezerre ugorhatna decembertől.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb