Sport

Hamarosan kiderül, hogyan sikerült a szegedi felkészülés: több, mint tíz év után ma ismét Szegeden játszik a férfi kézilabda-válogatott

Szegeden edzőtáborozott a héten a magyar férfi kézilabda-válogatott, akik a hétvégén kétszer is pályára lépnek Lengyelország nemzeti csapata ellen: elsőként ma délután 16:30-tól, a Pick Arénában, majd vasárnap Békéscsabán játszanak felkészülési meccset.

A két csapat közös történelme több mint 60 évre nyúlik vissza, hiszen az első találkozóra még 1960-ban került sor. Az örökmérleg és a tétmeccsek mérlege mintegy hatvan százalékos magyar fölényt jelez. A legutóbbi emlékeink határozottan pozitívak, hiszen magyar győzelem született a 2011-es svédországi világbajnokság helyosztóján, amellyel biztossá vált, hogy a mieink olimpiai selejtezőt vívhatnak, majd a 2013-as vb nyolcaddöntőjében, és a 2021-es világbajnokság középdöntő-meccsén is, amellyel biztossá vált, hogy a mieink bejutnak a legjobb nyolc közé. Klubszinten is pozitívak az emlékek, hiszen a Pick Szeged bravúros döntetlent ért el nemrég a Kielce otthonában (27-27) a Bajnokok Ligájában, majd október 24-én a Tatabánya az Európa Ligában nyert a Chrobry Glogów vendégeként (30-25) – írja a Magyar Kézilabda Szövetség honlapja. A válogatott keretében egyébként négy Pick Szeged játékos is található, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Mikler Roland mellett Szita Zoltán is helyett a válogatottal készült.

KIEMELTEN FONTOS VOLT EZ AZ EGY HÉT A VÁLOGATOTT SZEMPONTJÁBÓL

Kiemelten fontos számunkra ez az egy hét, hiszen április óta most először találkozott így a válogatott. A hétköznapi edzéseken elvégzett munka, a taktikai elemek felfrissítése, mind támadásban, mind védekezésben a lengyelek elleni két találkozón kerül élesben „tesztelésre” – mondta el Chema Rodriguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Igaz, még csak november eleje van, de már egyértelműen a januári Eb-re való felkészülés szellemében zajlott a hét során az edzésmunka, most Lengyelország ellen, meccsszituációban szeretnénk viszont látni azokat az elemeket, amelyekre a németországi tornán építhetünk majd.

TÖBB MINT 10 ÉV UTÁN ÚJRA SZEGEDEN JÁTSZIK A VÁLOGATOTT

Mikler Roland, a válogatott és az OTP Bank-Pick Szeged kapusa úgy fogalmazott, plusz motivációt ad számára, hogy több mint tíz év után újra Szegeden játszik a válogatott. “A fiatal, lendületes keret összekovácsolása lesz a legfontosabb célja ennek a két mérkőzésnek” – nyilatkozott, hozzátéve, bíznak benne, hogy hamarosan teljes csapattal tudnak majd készülni, mivel jelenleg az előzőleg kihirdetett keretből Ilics Zorán sérülés miatt hiányzik, helyette Ónodi-Jánoskúti Mátét hívta be a szövetségi kapitány.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb