Sport

“Minden erőmmel erre a meccsre koncentrálok”: három hét múlva háború, a szegedi Kis Máté szeme előtt csak a győzelem lebeg

December 2-án a budapesti BSK CrossFightban ismét szorítóba lépnek a New School Promotion versenyzői. A fővárosi eseményen az IBO nagyközépsúlyú nemzetközi bajnok, Kis Máté, Egedi Renátó és Gálos Roland is szorítóba lép. Az eseményről a Szeged Sportolója díjas, rendőr-apukával, a 2023-as Legszegedibb Sportoló közönségszavazásunk egyik jelöltjével, Kis Mátéval beszélgettünk.

Mint Máté örömmel újságolta nekünk, végre, a február 24-ei címmérkőzést követően újra lehetősége adódott, hogy a szorítóba lépjen, ami kiváló alkalom lesz arra, hogy magának és a közönségnek is bizonyítson. “Szeretném megmutatni, hogy mind technikailag, mind fizikálisan az elmúlt 9-10 hónap alatt mennyit fejlődtem” – árulta el az IBO nemzetközi bajnoka.

MÉG EGY LÉPCSŐFOKOT LÉPHETEK FELJEBB A KARRIEREMBEN

Hozzátette, december 2-án, a New School Promotion profi ökölvívó gáláján egy nyolcmenetes mérkőzés következik. “Ezzel a meccsel még egy lépcsőfokot léphetek feljebb a karrieremben, menetelünk előre a világranglistán, de ehhez meg kell, hogy verjem az ellenfelemet” – árulta el Máté.

EGYETLEN MÉRKŐZÉST SEM SZABAD FÉLVÁLLRÓL VENNI

Azt viszont, hogy ki lesz ez a bizonyos ellenfél, egyelőre még titok övezi, hivatalosan még nem hirdették ki. Az biztos Máté szerint, hogy egy igen melós összecsapás vár rá a ringben. Mint mondta, ahhoz, hogy előre léphessen a karrierjében, egyetlen mérkőzést sem szabad félvállról venni, és itt is bele fog adni apait-anyait, hogy végül győztesként kerülhessen ki a küzdelemből.

MINDEN ERŐMMEL ERRE KONCENTRÁLOK

“Bízom abban, ha itt sikerül nyernem, jövő év elején újra címmérkőzést bokszolhatok, de mindig az aktuális feladatot kell megugrani, minden erőmmel erre koncentrálok” – zárta gondolatait Kis Máté.

Kapcsolódó cikkek

Ezt láttad már?
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb