Közélet

Három és fél óra alatt szabadították ki a mozdonyvezetőt a hajnali vonatbaleset helyszínén, Lázár János is megszólalt

Összeütközött két vonat Sápon, miután a tehervonat a tiltó jelzést figyelmen kívül hagyta, és nekiütközött az állomáson várakozó személyvonatnak – írtuk meg reggel, majd az is kiderült, hogy a tűzoltóknak a vétlen mozdonyvezetőt három és fél óra alatt sikerült kiszabadítani, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szerencsétlenség kapcsán Lázár János is megszólalt.

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a vétlen vonat vezetője, amikor összeütközött egy tehervonat egy várakozó személyvonattal a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán szerda hajnalban. A vasúti pályában 10 milliós kár keletkezett – hangzott el a MÁV Zrt. helyszínen tartott sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.

HETEN SÉRÜLTEK MEG

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a megrakott tehervonat az állj! vörös jelzőt túlhaladva belerohant a sápi állomáson álló személyvonatba.

“Heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben, őket a berettyóújfalui kórházba vitték. A katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a vétlen személyvonat mozdonyvezetőjét a roncsok közül, ő életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők a debreceni kórházba vitték” – emelte ki. A MÁV az utasok és a munkavállalók felé biztosítással rendelkezik, gyorssegélyt folyósít számukra, amíg a vizsgálat tart.

LÁZÁR JÁNOS IS MEGSZÓLALT

“Súlyos vonatszerencsétlenség történt ma hajnalban Sáp és Báránd állomások között. Egy magánvasút tehervonata belerohant az ott közlekedő személyvonatunkba. Négy utas és egy jegyvizsgáló könnyebb, a mozdonyvezetőnk azonban súlyos sérüléseket szenvedett. Őt csak a katasztrófavédelem munkatársainak több órás küzdelme után sikerült kiszabadítani a roncsokból, majd mentőhelikopter a debreceni kórházba szállította. Első az emberélet, második a felelősség kérdése. A vasúttársaság és a rendőrség szakemberei vizsgálják a baleset körülményeit, az első eredmények alapján az valószínűsíthető, hogy a szerencsétlenséget nem műszaki probléma okozta” – emelte ki a Facebook bejegyzésében Lázár János.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb