Közélet

Kitört a madárinfluenza Csongrád-Csanádban, 6 ezer egyedből álló tenyészliba állományt számolnak fel Szentesen

Már Csongrád-Csanád vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal a honlapján.

Az illetékes hatóságok intézkedtek az érintett állományok felszámolásával kapcsolatban, valamint a védő- és felügyeleti körzeteket is kijelölték. A Csongrád-Csanád vármegyei Szentesen lévő, mintegy 6 ezer állatot számláló tenyészliba állományban a “klasszikus” jelek – megemelkedett elhullás, idegrendszeri tünetek megjelenése, a takarmány-, és vízfogyasztás csökkenése – utaltak a lehetséges madárinfluenza fertőzésre. 

AZ ÁLLOMÁNYT RÖVIDESEN FELSZÁMOLJÁK

Mint kiderült, a Nébih laboratóriuma igazolta is a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét. A hatóságok azonnal elkezdték a járványügyi nyomozást, és az állományt rövidesen felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, és – kockázatelemzés alapján – meghatározták a felügyeleti, megfigyelési körzetet.

A madárinfluenza miatt a Vadaspark mentőállomása sem fogad madarakat:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb