Szegedi Arcok

Az ügyészség szerint jogszerűen teperték le a közismert szegedi burgerest Erdogan biztonsági őrei

A vádhatóság is egyetértett a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal (BRFK), így szerintük jogszerű volt a feljelentés elutasítása annak a szegedi férfinak az ügyében, akit Recep Tayyip Erdogan testőrei vertek meg az augusztus 20-i nemzeti ünnepen.

Mint korábban megírtuk, a szegedi burgeres a török elnök budapesti látogatásán, augusztus 20-án bemutatott a török elnöknek, mire a biztonságiak nekiestek és a földre teperték, ami miatt a TEK embereinek kellett kimenteniük.

ELUTASÍTOTTÁK A FELJELENTÉST

Ezt követően egy rendőrautóval elszállították a rendőrök, mert attól féltek, hogy komolyabb baja is eshet. Mint kiderült, szeptemberben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasította a feljelentést a férfi ügyében. A rendőrség azt vizsgálta, hogy a garázdaság vétsége megvalósult-e az esettel kapcsolatban, közvádas bűncselekményt azonban egyelőre nem vizsgáltak.

Akkor azt írták, hogy a Magyarországra látogató török köztársasági elnök testőrei „kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el”, és „a török biztonsági őrök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott nyílt társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként”. Most az ügyészség azt közölte, hogy szerintük is szabályszerűen jártak el a testőrök. 

MAGÁNVÁDAS ELJÁRÁSRA TARTOZÓ KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉS GYANÚJA MERÜLT FEL

“A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a rendőrség határozatát hivatalból felülvizsgálva megállapította, hogy a feljelentés elutasítására törvényesen és megalapozottan került sor, mivel az ügyben közvádas bűncselekmény gyanúja nem, csak magánvádas eljárásra tartozó könnyű testi sértés gyanúja merülhet fel” – közölte a hvg.hu kérdésére a Fővárosi Főügyészség. Tehát az ügyészség szerint jogszerűen jártak el a testőrök, amikor rárontottak valakire, csak azért, mert valaki az út túloldaláról a középső ujját mutatta a török elnöknek. A török elnök biztonsági őreinek egyébként nem ez volt az első botrányos esete. Korábban az is kiderült, hogy egy fiatal szlovák politikusnőt még molesztálhattak is a szlovák elnök hivatalában. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb