Közélet

Megszületett a rendelet: elszállítják az embercsempészek által a déli határnál hátrahagyott járműveket

Egy csütörtöktől hatályos kormányrendeletnek köszönhetően elkezdődhet az embercsempészek által a déli határnál hátrahagyott járművek elszállítása – jelentette be Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő Mórahalmon.

AZ AUTÓRONCSOK SOKSZOR BALESETVESZÉLYESEK ÉS RONTJÁK AZ ITT ÉLŐK BIZTONSÁGÉRZETÉT

A politikus a Mórahalom közelében, három autóroncs mellett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, embercsempész-hálózatok szakosodtak arra, hogy a Szerbia felől illegálisan magyar területre lépő migránsokat továbbszállítsák Nyugat-Európa felé. Gyakran előfordul, hogy a határvédelmi szervek fellépése miatt a csempészek menekülni próbálnak, és hátrahagyják a migránsok szállítására szolgáló járműveket. Ezek a gépkocsik, amellett, hogy sokszor balesetveszélyt jelentenek az utak mentén, a környezetet is károsítják a termőföldeken és az erdőkben, és rontják az itt élők biztonságérzetét – közölte a politikus.

EDDIG AZ ÖNKORMÁNYZATOK CSAK NAGYON KORLÁTOZOTTAN INTÉZKEDHETTEK

Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester úgy fogalmazott, hogy a 2013-tól erőteljesebbé váló illegális migráció – amelynek csúcsidőszakában, 2015-ben napi ötezer határsértő haladt át a kisvároson – mára embercsempészek által generált folyamattá vált. Ez pedig új kihívások elé állítja a településeket. Az embercsempészek által elhagyott járművek ügyében az önkormányzatok eddig csak nagyon korlátozottan intézkedhettek, a gazdátlan autók szétszerelése pedig újabb bűnözési hullámot generált. Jelenleg 19, embercsempészek által elhagyott jármű található a kisváros területén – közölte a polgármester.

Salgó László Csongrád-Csanád vármegye főispánja kifejtette, a kormányhivatal elszállíthatja azokat a járműveket, amelyeken nincsen rendszám vagy amelyek nem felelnek meg a gépkocsi fogalmának és valószínűsíthetően embercsempészek használták.

ÉRTESÍTÉST HELYEZNEK EL AZ AUTÓKON

A közterület-felügyelők és a mezőőrök jelzései alapján megtalált autókon a hivatal munkatársai értesítést helyeznek el, majd négy nap múlva elszállítják azokat. Az elszállított járművek alvázszámát közzéteszik a kormányhivatal honlapján. Ha három hónapon belül nem jelentkezik érte tulajdonosuk, az autókat értékesíthetik. Az ezért befolyt összeget pedig – a szállítási és tárolási költség levonása után – az értékesítést követő kilenc hónapon belül a tulajdonos kaphatja meg – ismertette a rendelet részleteit a főispán.

Hozzátette: ezekben az ügyekben az érintett Bács-Kiskun vármegyei településeken is a Csongrád-Csanád vármegyei kormányhivatal jár el.
    

A sajtótájékoztatón elhangzottakról hamarosan videós összefoglalóval is jövünk, itt a Szeged365.hu-n!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb