Közélet

Kijött egy friss rendelet, holnaptól végre elkezdik a migráns-csempész autók elszállítását Szeged környékéről

Mond valamit a Homokháti Mad Max név? Hetek óta a legolvasottabb Szeged365 cikkek közé tartoznak a Homokhátságon széthagyott, többségében kiégett csempész-autók, amelyek gyakorlatilag kilométerenként rohadnak az 55-ös út mellett, főként a Domaszék-Mórahalom-Ásotthalom környéken. Az ügyben legutóbb pont a szegedi Mihálffy Béla KDNP-képviselő szólította fel intézkedésre a kormányt, ma este pedig egy erős tétellel indított a kormányrendeleteket tartalmazó Magyar Közlöny friss száma:

mint a cikkünk megjelenése előtt fél órával kiadott anyag írja, ezentúl kormányrendelet teszi kötelezővé a főleg embercsempészek által elhagyott autók eltüntetését.

A 2023. évi 161. számban megjelent anyag nem sokat teketóriázik, mint írták, csütörtöktől már hatályba is lép a 2023/503 számú rendelet.

28 TELEPÜLÉSRE VONATKOZIK A RENDELET, SZEGED, MÓRAHALOM, DOMASZÉK ÉS FORRÁSKÚT IS A LISTÁN VAN

A rendelet hatálya az alábbi települések területére terjed ki:

  • Ásotthalom,
  • Bácsborsód,
  • Bácsszentgyörgy,
  • Balástya,
  • Bordány,
  • Csikéria,
  • Domaszék,
  • Forráskút,
  • Gara,
  • Hercegszántó,
  • Homorúd,
  • Katymár,
  • Kelebia,
  • Kübekháza,
  • Kunbaja,
  • Madaras,
  • Mórahalom,
  • Öttömös,
  • Pusztamérges,
  • Röszke,
  • Ruzsa,
  • Szeged,
  • továbbá Tiszasziget, Tompa, Újszentiván, Üllés, Zákányszék és Zsombó települések alkotják a 28 tagú listát.

Mint a rendelet írja, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal elszállíttathatja az olyan járművet, amelyen hatósági jelzés nem található, vagy amely nem felel meg a gépkocsi fogalmának, és amelyet valószínűsíthetően embercsempészés eszközeként használtak.

ELŐSZÖR EGY CETLI, AZTÁN, 4 NAPPAL KÉSŐBB MÁR JÖN IS A FUVAR

A hatóság a kocsin értesítést helyez el, majd ha ez eredménytelen, négy nap múlva elszállíttatja. Az autó alvázszámát az interneten teszik közzé, ha az elszállított jármű tulajdonosa, illetve üzembentartója nem állapítható meg, vagy felszólítás ellenére az elszállított járművet az elszállítástól számított három hónapon belül nem veszi birtokba, a hatóság gondoskodik a jármű árverés útján történő értékesítéséről vagy más módon történő hasznosításáról.

Ha a tulajdonos kilenc hónapon belül se jelentkezik, akkor a bevétel a költségek levonása után az államé lesz.

NAPI SZÜRREÁL: KÖLCSÖNZŐBŐL KIVETT ÉS AZ ORSZÁG MÁS RÉSZEIRŐL ELLOPOTT AUTÓKKAL PÖRÖG A MIGRÁNS-BIZNISZ

Az embercsempészek kreativitása határtalan, a HVG szerint sokszor magyar autókölcsönzőktől bérlik azokat az autókat, amelyeket később széttörve találnak meg a szerb-magyar határvidéken, de az sem ritka, hogy hetekkel-hónapokkal korábban ellopott autók kerülnek elő – siralmas állapotban – a Homokhátságon, mint felgyújtott, hátrahagyott csempészautók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb