Szegedi Arcok

Csillogni-villogni fog a Kárász utca a Szegedi Karácsonyi Hetekre – tisztítják és rendbe teszik a tiszafáknak helyet adó kaspók talapzatát is

Mint megírtuk, múlt csütörtök reggel meglehetősen csupasz kép fogadta azokat, akik a Kárász utcán sétáltak: eltűntek ugyanis a tiszafák városunk sétáló utcájáról. Mint kiderült, a tiszafák kaspóinak talpazatát is rendbe teszik, ma ennek kapcsán folyt a munka a Kárász utcán, így a Szegedi Karácsonyi Hetek startjára gyönyörű és tiszta környezetben tündökölhet városunk.

Makrai Lászlót, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója akkor azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy nem kell megijedni, nem véglegesen tűntek el a növények, melyek a Kárász utcát díszítették, csak elszállították őket ideiglenesen a telephelyükre, amíg ellenőrzik a tartóedényeket, illetve a növények állagát. 

A növények rendezése mellett a szakemberek most a méretes kaspókat tartó talpazatot is rendbe teszik, ma ennek kapcsán folyt a munka a Kárász utcán:

Makrai Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a fagyveszély miatt az arra érzékeny pálmákat és leandereket is elszállították már, sőt hétfőn lezárták a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkutat is a téli időszakra.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb