Smart Szeged

Elkészült az új gyermekpszichiátriai centrum Szegeden

Elkészült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új gyermekpszichiátriai centruma, az uniós támogatással kialakított és berendezett épületet csütörtökön adták át. Rovó László rektor az ünnepségen úgy fogalmazott, a pszichiátriai centrum kialakításával vált teljessé a gyermekgyógyászati klinikának még az egyetem Szegedre érkezését követően emelt épülete.

Az eleve a gyermekek számára tervezett épület megfelelő körülményeket biztosít a pszichológiai és pszichiátriai problémák kezelésére – mondta a rektor.

AZ OKTATÁST ÉS A KUTATÁST IS SZOLGÁLJA MAJD AZ ÉPÜLET

Fendler Judit kancellár elmondta, a gyermekgyógyászati klinika új egysége hosszú előkészítés után készült el, a beruházás költségeit az uniós támogatás mellett az egyetem részben saját forrásból fedezte. Az országosan is egyedülálló egészségügyi ellátást kínáló központ az oktatást és a kutatást is szolgálja majd.

Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke hangsúlyozta, a mentális betegségekkel küzdő gyermekek és serdülők rendkívül kiszolgáltatottak, sérülékenyek, és ezekben a betegségekben gyökerezik számos felnőttkori probléma is. A professzor kifejtette, a felmérések szerint a fejlett országokban a gyermekek és serdülők 20-25 százaléka szenved érzelmi, viselkedési zavarban, 5-6 százalékuknak pedig igen súlyos tünetei vannak.

13 HELYSZÍNEN FEJLESZTETTEK ORSZÁGOSAN

Gombár Balázs, az Országos Kórházi Főigazgatóság projektmenedzsere közölte, országszerte 8,735 milliárd forintos költségvetésből 13 helyszínen fejlesztették a gyermekpszichiátriai ellátás feltételeit. Több megyeszékhelyen fekvőbetegeket, illetve járóbetegeket ellátó egységeket alakítottak ki vagy újítottak föl.

TORNATEREM, CSOPORTSZOBÁK ÉS KÓRTERMEK

A gyermekklinika tömbjéhez kapcsolódó ötszintes, 2500 négyzetméteres épület alagsorában működnek a járóbeteg-szakellátó és -gondozói egységek, egyes kezelőhelyiségek. A magasföldszinten alakították ki az orvosi és nővérszobákat, a működéshez szükséges gazdasági és egyéb kiszolgálóegységeket, a tornatermet, a csoportszobákat és foglalkoztatókat. Az első és a második emeleten kap helyet 18 gyermek és ifjúsági kórterem, köztük azok is, amelyekben a magas biztonsági kockázatú, drog-, alkoholbetegek ellátása folyik. A harmadik emeleten az orvosképzést szolgáló szemináriumi szobát és a gépészeti felépítményeket helyezték el.

Forrás: MTI. Fotók: Kovács-Jerney Ádám

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb