Szegedi Arcok

Szeged Angyalkái akcióba léptek: “a legmeghatóbb az volt, amikor az egyik kislány arra vágyott a legjobban, hogy megsimogathasson egy karácsonyfát”

Az igazi Angyalok az ünnepek közeledtével tényleg leszálltak közénk, hogy boldogságot és örömet csempésszenek a szegedi rászoruló gyermekek ünnepébe. Szeged Angyalkái ugyanis idén 150 gyermek kívánságát váltják valóra. A különleges kezdeményezésben bárki lehet Angyal, aki a gyermekek a szervezőkhöz eljuttatott személyes álmai közül választva egyet, úgymond örökbe fogadják, vagyis valóra váltják azokat. A szívmelengető kezdeményezésről Frőhling Edit szervezővel beszélgettünk.

SZEGED MÁR NYOLC ÉVE BECSATLAKOZOTT A KEZDEMÉNYEZÉSBE

Mint Frőhling Edit szervezőtől megtudtuk, az elmúlt 10 évben Jézuska Járat néven futott ez a program, amit az orosházi Petrus Márta hívott életre. Az alapötlet pedig az volt, hogy olyan ajándékokkal lepik meg a rászoruló gyerekeket, amit ők valójában szeretnének. A program sikerességét mutatja, hogy az évek alatt szépen kinőtte magát és több város is csatlakozott hozzá, Szeged például már nyolc éve partner ebben a kezdeményezésben.

150 GYERMEK KÍVÁNSÁGA TELJESÜLHET

Az idei évben rendhagyó módon a kezdeményezés nem indult el országosan, a szegedi jótevők viszont úgy döntöttek, városunkban a hagyományt folytatva idén is akcióba lépnek Szeged Angyalkái, akik a Facebook-on létrehozott csoportban hívták életre a programot. “Száz gyermek kívánságával kezdtünk neki. Akkora volt az érdeklődés, hogy november 11 és 21-e között 150 gyermek kívánságát sikerült örökbe fogadtatni” – tudtuk meg.

AZ ANGYALKÁK VÁLASZTJÁK KI, MELY KÍVÁNSÁGOT SZERETNÉK MEGVALÓSÍTANI

Mint megtudtuk a kívánságok a szegedi Család- és Gyermekjóléti Szolgálaton keresztül jutnak el a szervezőkhöz, akik megkapják a gyermek nevét és annak kívánságát, amit azután közzétesznek, idén például a Szeged Angyalkái Facebook csoportban. Angyalka pedig, aki ezeket a kívánságokat valóra váltja, bárki lehet. Csak annyi a dolga, hogy kiválasztja azt a kívánságot, amit szeretne teljesíteni, úgymond örökbe fogadja az adott kívánságot, s ezt követően december 10-ig leadja a megadott átvételi pontok egyikére ajándékát. Az átvételi pontok listáját IDE kattintva találod.

AZ AJÁNDÉKOKAT EGY KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG KERETÉBEN A BELVÁROSI MOZIBAN VEHETIK ÁT A GYERMEKEK

Az ajándékokat végül az előző évekhez hasonlóan egy karácsonyi ünnepség keretében a Belvárosi Moziban adják át a gyerekeknek. Az átadó ünnepségre idén december 17-én kerül sor. A programot a Grimm-Busz Színház ünnepi műsora színesíti, valamint meleg teával és szegedi cukrászdák által felajánlott finomságokkal várják a gyerekeket. Az ajándékok átadása pedig külön izgalmas pillanat, minden gyermeket családjával együtt egyesével kiszólítanak a színpadra, ahol átvehetik várva várt meglepetéseiket.

IDÉN A PROGRAM FŐANGYALA LAJKÓ KRISZTIÁN SZEGEDI SPORTEDZŐ

A kezdeményezésnek minden évben van egy Főangyala, aki angyalszárnyakkal jár körbe a moziban a gyerekek között. Idén Lajkó Krisztián sportedző ölti magára az angyalszárnyakat, de korábban többek között viselték már az OTP Bank – Pick Szeged játékosai is.

MEGHATÓ KÍVÁNSÁGOK ÉRKEZNEK A GYERMEKEKTŐL

Frőhling Edit azt is elárulta, a gyermekek kívánságai között gyakran szerepel például az új cipő, a baba, a Lego, vagy éppen a sminkkészlet, de a legmeghatóbb az volt, amikor tavaly az egyik kislány arra vágyott a legjobban, hogy megsimogathasson egy karácsonyfát. Természetesen a szervezők ezt az óhajt is valóra váltották, a kislány családja kapott ajándékba egy kisméretű műfenyőt, hogy örömtelibb legyen a kis család karácsonya. “Az idei év mindent vivő kívánsága nálam egy hétéves kisfiútól érkezett, aki egy nagy hógömböt szeretne, nagyon sok édességgel” – mondta el Frőhling Edit.

A KARÁCSONYI CSOMAGOKBA MÉG VÁRJÁK AZ ADOMÁNYOKAT

A gyerekek kívánságainak teljesítése mellett a szervezők kis családi csomagokkal is készülnek, melyek például konzerveket és édességeket tartalmaznak. Mint Frőhling Edit elárulta, ezekbe a csomagokba még most is várják az adományokat.

A kezdeményezésről bővebben ITT találsz információkat!

Fotók: Szeged Angyalkái FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb