Kikapcs

Békesség a földön… – Népzenei nagykoncerttel zárja támogatott rendezvényeinek sorát a Magyar Művészeti Akadémia szegedi munkacsoportja

„Békesség a földön az embernek…” – ezt az adventi ének szövegéből származó idézetet választotta mottóul idén a Mester Tanoda Alapítvány ünnepi, népzenei nagykoncertjének, melynek hagyománya csaknem két évtizedes múltra tekint vissza. Ezzel a koncerttel zárja idei támogatott programjai sorát a Magyar Művészeti Akadémia szegedi regionális munkacsoportja december 20-án, 19 órától a Torontál téri Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban.

A koncert zenei anyaga kizárólag népzene, illetve historikus zene, amit igényes feldolgozásokat játszó zenekarok, énekegyüttesek közösen adnak elő. A 2023. december 20-i, szegedi koncerten fellép Petrás Mária Prima Primissima díjas és Magyar Örökség díjas népdalénekes, aki Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenésszel és Nyíri László népi hegedűs mellett a fiatal tehetségeket összefogó, Népzenei Kamaraműhellyel is énekelni fog.

EGY DÉLVIDÉKI HAGYOMÁNYT IDÉZNEK MEG

A „Mézespálinka” elnevezésű, év végi népzenei zárórendezvény egy délvidéki hagyományról kapta a nevét, amely szerint mézes pálinkát kizárólag a karácsonyi ünnepkörben szabad inni, mert ez az ital különleges összetartó erővel bír. Ilyen összetartó erővé vált a szegedi és a tágabb régió népzenészeit megszólító alkalom. Ez a koncertesemény az alkotók – hivatásos és amatőr előadóművészek, ifjú tehetségek – valamint a népzene szerető közösség számára 2006 óta minden év végén egy valódi érték-élmény.

HÁZIGAZDA A MENTÉS MÁSKÉNT EGYÜTTES

A műsor házigazdája a Mentés Másként Együttes, amely évről évre új népzenei anyagot mutat be ezen a koncerten. A közösen előadandó számok kidolgozását Fábri Géza, Táncház éremmel kitüntetett, Bács-Kiskun megye művészeti díjas, Zenta város Pro Urbe díjas kobzos- énekmondó, és Fábri-Ivánovics Tünde, a Népművészet Ifjú Mestere, Bonis Bona díjas, MMA ösztöndíjas népdalénekes, KÓTA díjas népzene tanárok végzik: ők állítják össze és hangszerelik a dalokat.

Az esten szintén fellépő Népzenei Kamaraműhely a moldvai karácsonyi énekeknek és a Kájoni Cantionale énekeknek friss lendületű tolmácsolója. Az itt előadandó számaikban fellép Szokolai Dongó Balázs fúvós és Nyíri László hegedűs.

BEVONJÁK A KÖZÖNSÉGET IS

A koncert egyik zárószáma hagyományosan a „Zöld az erdő…” kezdetű pusztinai népdal, amelyet idén is az összes résztvevő közösen ad elő a közönség bevonásával. Emellett Petrás Mária is készül egy közös dallammal, a szervezők ennek éneklésébe is bevonják a közönséget: egyedi alkotás részesei lehetnek így mindazok, akik részt vesznek a koncerten.

A rendezvény előtt és után is látogatható Petrás Mária “Angyali üdvözlet…” című kiállítása a Szent Erzsébet plébánia közösségi galériájában. A koncert támogatásból valósul meg, a belépés ingyenes.

AZ IDÉN ALAKULT SZEGEDI CSOPORT 14 PROGRAMOT VALÓSÍTOTT MEG AZ ÉVBEN

A népzenei nagykoncert az utolsó olyan művészeti esemény az évben, amely a Magyar Művészeti Akadémia az idén alakult szegedi regionális munkacsoportja támogatásával jött létre. Az alkotmányos köztestület regionális szervezeti egysége áprilisban kezdte meg működését és azóta 14 program létrejöttét segítette elő a Dél-Alföld, és a Bánság területének hét településén. Ebből 3 képzőművészeti, 3 zeneművészeti és 2 művészetelméleti, 3 építőművészeti 1 színházművészeti és 1 irodalmi esemény volt.

Forrás:  Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Munkacsoport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb