Mindenmás

Újabb infók jöttek a vásárhelyi súlyos támadásról: nem ismerte az áldozatokat a férfi, konyhakéssel szúrta meg többször az idős embert és a 31 éves lányát

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a vármegyei kisvárosból származó férfinak a letartóztatását, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak – közölte a Szegedi Törvényszék Sajtóirodája szerkesztőségünkkel.

Mint kiderült, a mindeddig büntetlen előéletű gyanúsított 2023. december 14. napján hajnali 2 óra körül rúgta be egy tanya kapuját, majd a korábbiakban magához vett konyhakéssel az ott lakó – számára ismeretlen – időskorú férfira és 31 éves lányára támadt, akiket több alkalommal testszerte, illetve nyakon szúrt. A férfi ezután az idős férfi zajra felébredő unokájára támadt, de őt sikerült a sérült édesanyjának megvédenie, majd segítséget kérnie.

LETARTÓZTATTÁK A TÁMADÓT

A közlemény szerint az idős férfit és lányát életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi klinikára, ahol életmentő beavatkozást végeztek el mindkettejükön. Az elsőfokon eljárt nyomozási bíró döntésében kifejtette, hogy a kiemelkedő tárgyi súlyú, 10-20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésével gyanúsított szoros családi és munkahelyi kötődéssel nem rendelkező, vagyontalan férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, továbbá a büntetőeljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A bíróság megítélése szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése szükséges volt, a letartóztatással elérni kívánt célok egyéb módon nem érhetőek el. A letartóztatás elrendelését az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette, így a bíróság döntése a mai napon véglegessé vált – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb