Sport

Férfi kézilabda Eb: kihirdették a kézilabda-válogatott szűkített, húszfős keretét, három Pick Szeged játékos is helyet kapott benne

Chema Rodríguez szövetségi kapitány kihirdette az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott szűkített, húszfős keretét, melyben három Pick Szeged játékos – Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Szita Zoltánis helyet kapott.

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Pedro Rodriguez Alvarez személyes okok miatt nem tudott csatlakozni a kerethez, így nem vesz részt a kontinensviadalon.

KARÁCSONY UTÁN MÁR A SZŰKÍTETT KERETTEL FOLYTATTÁK A FELKÉSZÜLÉST

A nemzeti együttes december 12-én javarészt a Magyarországon szereplő játékosokkal kezdte meg a közös munkát Telkiben, ahol karácsony után már a szűkített kerettel, de a külföldön játszókkal együtt folytatja a felkészülést. Az Eb-re húsz játékos nevezhető, akik közül mérkőzésenként 16 szerepelhet. A szűkített és a korábban leadott 35 fős keret között két-két játékos cseréje lehetséges az Európa-bajnokság csoportkörében, a középdöntőben és a döntő hétvégén.

A magyar válogatott jövő pénteken Tatabányán a csehekkel játszik felkészülési mérkőzést, az Eb-t Németországban rendezik január 10. és 28. között. A magyarok sorrendben Montenegró, Szerbia és Izland csapatával találkoznak Münchenben, a csoportból az első kettő jut a középdöntőbe.

A MAGYAR FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE

  • kapusok: Andó Arián (Balatonfüredi KSE), Bartucz László (MOL Tatabánya KC), Palasics Kristóf (Logrono La Rioja, spanyol)
  • jobbszélsők: Imre Bence (FTC-Green Collect), Krakovszki Zsolt (HSA-NEKA)
  • jobbátlövők: Ancsin Gábor (MOL Tatabánya KC), Ilic Zoran (Hamburg, német), Máthé Dominik (PSG Handball, francia)
  • irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Hanusz Egon (TvB Stuttgart, német), Lékai Máté (FTC-Green Collect)
  • beállók: Bánhidi Bence (OTP Bank-Pick Szeged), Rosta Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (MT Melsungen, német), Szöllősi Szabolcs (Dabas KC)
  • balátlövők: Bodó Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
  • balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (MOL Tatabánya KC)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

  • január 5., 18.15, Tatabánya: Magyarország-Csehország

FÉRFI EURÓPA BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁS (2024. JANUÁR 10-28., NÉMETORSZÁG)

  • A csoport (Düsseldorf (nyitóforduló), Berlin): Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc
  • B csoport (Mannheim): Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia
  • C csoport (München): Izland, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró
  • D csoport (Berlin): Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek
  • E csoport (Mannheim): Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia
  • F csoport (München): Dánia, Portugália, Csehország, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI

  • január 12., péntek, 20.30: Magyarország-Montenegró
  • január 14., vasárnap, 20.30: Magyarország-Szerbia
  • január 16., kedd, 20.30: Magyarország-Izland

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb