SportVideo365

Új év, új élet, új test – a Global Fitness Szeged idén is újévi fogyókúra versenyt hirdet

Mint korábban megírtuk, az újév első napján elindult a nevezés a Global Fitness 2024-es fogyókúra-versenyére, amelynek célja, hogy a szegediek eredményesen, viszont 100%-ban egészségesen, szakemberek felügyelete mellett szabaduljanak meg a felesleges kiló(i)któl. A verseny folyamatának részleteit Neu László szakmai vezető árulta el nekünk. Lázár Edina szakmai vezető pedig arról is biztosít bennünket, hogy a szupermodern aerobic-és spinning terem segítségével nem lesz akadálya a fogadalmak betartásának.

“NAGYON SZIGORÚ SZABÁLYOK NINCSENEK”

Két hét mérlegelést, kontroll mérés követ kettő hónap múlva, azaz február végén. Az idén már harmadik alkalommal meghirdetett verseny eredményeit súlyarányosan számolják majd, százalékos alapon, díjat pedig az első három, a súlyfeleslegétől legnagyobb százalékban megszabaduló versenyző fog kapni. “Úgy találtuk ki, hogy nem a legnagyobb súlyveszteséget fogjuk díjazni, hanem aki önmagához képest a legtöbb súlyt fogyja.” – árulta el nekünk László.

  • nevezni személyesen, a recepción lehet, 2024. január 1. és 15. között,
  • verseny február 29-ig tart,
  • a kontroll mérésre pedig ugyanezen hónap 26. és 29. napjai között kerül sor.

TARTJÁK IS A SÚLYUKAT, AKIK ENNYIRE ELSZÁNTAK

A versenyre mindenki díjmentesen jelentkezhet, az egyetlen kitétel az, hogy a verseny ideje alatt érvényes Global Fitness bérlettel kell rendelkeznie az illetőnek. Az ingyenes edzésterven és táplálkozási tanácsadáson felül, amely a bérlet mellé jár, az alábbi nyeremény-pakkok várnak a Global Fitnessben:

  • I. hely: 50.000Ft értékben bérlet és táplálék kiegészítő utalvány
  • II. hely: 30.000Ft értékben bérlet és táplálék kiegészítő utalvány
  • III. hely: 20.000Ft értékben bérlet és táplálék kiegészítő utalvány

SZEGED LEGSOKOLDALÚBB TERME VAGYUNK

Konditerem, kardió-és csoportos részleg, ultramodern spinning-és óriási aerobic terem várja a Global Fitness vendégeit, de a szemed fényét sem kell otthon hagynod, hisz a gyermekmegőrzőben biztonságban tudhatod, ameddig te teszel azért, hogy betartsd az újévi elhatározásodat.

ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET, ÚJ TEST

Ha csak egy fogadalmad lesz az új esztendőre, akkor az legyen az, hogy kipróbálod Magyarország leginnovatívabb, káprázatos spinning-és aerobic termét! Garantáljuk, hogy egész évben formában leszel, hisz ha egyszer megfog ezeknek a termeknek a hangulata, soha nem ereszt el. Kényelmes, tágas, maximálisan felszerelt…”szeretjük, nagyon szeretjük…”

A versenyre nevezni a Makkosházi körút 1. alatti teremben, nyitva tartási időben (05:30-23:00, a hét minden napján) tudsz, ha kérdésed van, csörgess rájuk bátran, bármikor: +36 20 262 8141.

Operatőr: Galyas Richárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb