Sport

Idén a Pick Aréna ad otthont a Mézes Sándor emléktornának, azaz a Mézi-kupának Szegeden

Az OTP Bank-PICK Szeged idén immár hatodik alkalommal rendezi meg a Mézes Sándor emléktornát, azaz a Mézi-kupát, amelyen négy együttes küzd meg egymással. A csapatokban egykori játékosok, szurkolók, sportolók szerepelnek – közölte szerkesztőségünkkel a klub.

Mint kiderült, az esemény január 20-án, szombaton lesz, reggel 10 órától, Bíznak benne, hogy Mézes Sándor, egykori szurkoló ismét összehoz mindenkit, hiszen nagy kedvenc volt, példát mutatott a hűségről, a kitartásról, a szeretetről. Ami igazán különlegessé teszi az idei eseményt, hogy a PICK Aréna küzdőterén játszhatnak a csapatok.

NÉGY CSAPAT KÜZD MEG EGYMÁSSAL

Négy csapat, a Mézi, a Szögedi Köménymag, a Csak előre és a címvédő Szegedi Volán lép pályára. Először a két elődöntőt (2×12 perc a meccs) rendezik meg, majd jön a bronzcsata, ezt követően a finálé. A csapatok már edzésben, minden együttesben szerepel majd egykori játékos, az edzői szerepet pedig a Szegeden lévő Pick Szeged játékosok töltik majd be. “Aki volt már a Mézi-kupán, az tudja, hogy hangulatra nincs panasz, rengeteget nevet mindenki, de természetesen a pályán ádáz csata zajlik, így a hatalmas küzdelmet láthatnak a szurkolók” – emelte ki a klub. A belépés ingyenes a rendezvényre, bíznak benne, hogy sokan választják majd programnak a VI. Mézi-kupát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb