Mindenmás

Vezetői engedély nélkül, elkötött kisteherautóval kocsikázott Szeged felé egy 21 éves srác, a furikázás addig tartott, amíg rendőrök le nem kapcsolták

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki jogosítvány nélkül, más gépkocsijával közlekedett – tudtuk meg a rendőrségtől. Mint kiderült, a rendőrök 2023. június 9-én igazoltattak egy 21 éves férfit, aki Domaszék irányából Szeged felé tartott.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül közlekedett annak kistehergépjárműjével. Előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a Szegedi Rendőrkapitányságon. A jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárást kollégáink a napokban lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Ugyancsak ma írtuk meg, hogy egy másik férfit eltiltották, mégis volán mögé ült Vásárhelyen, a bajt tetőzte, hogy kábítószert is találtak nála a zsaruk:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb