Közélet

Kötbért kell fizetnie Szegednek, mert kevesebb gázt használtak fel az intézmények

Kevesebb gázt égetett el, ezért 190 milliós büntetést kell fizetnie a SZETÁV-nak – írtuk meg tavaly januárban, de most nagyon úgy fest, hogy a kötbéres kavalkádnak nincs vége Szegeden. Most az MVM alulvételezési kötbért fizettetne meg a szegedi önkormányzattal is, mert kevés energiát fogyasztottak az intézmények.

A Szegedi Hőszolgáltató Kft. 2022 év végének enyhe időjárása miatt 190 milliós kötbért fizetett az állami energiakereskedőnek, mert kevesebb gázt fogyasztott az előre tervezettnél. Most számos szegedi intézmény kapott hasonló számlát, például a Szegedi Sport és Fürdők Kft., és a Szegedi Nemzeti Színház, mert kevés energiát fogyasztottak az elmúlt egy évben.

BÍZNAK ABBAN, HOGY MÉGSEM KELL MAJD FIZETNI

“Százmilliós nagyságrendben követelne alulvételezési kötbért a szegedi önkormányzattól az MVM. Több önkormányzati cégnek és intézménynek küldtek fizetési felszólítást, holott egyelőre azt sem tudni, milyen el nem fogyasztott energiamennyiségekről van szó” – jelezte Kovács Tamás, gazdasági alpolgármester. Mint kiderült, a büntetés pontos összegét még nem lehet tudni, mert külön küldik ki a kötbérszámlákat. Az alpolgármester bízik abban, hogy az önkormányzatnak végül mégsem kell kifizetnie a büntetést, de ha igen, bírósághoz fordulnak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb