Sport

Egyre jobb formába lendül a Szeged-Csanád GA: második felkészülési meccsüket is behúzták a törökországi edzőtáborban

Idei első felkészülési mérkőzésén Klausz Milán góljával 1-0-ra legyőzte a koszovói KF Llapi csapatát a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a törökországi Belekben – írtuk meg korábban. Nagyon úgy tűnik, hogy egyre jobb formába lendülnek a kék-feketék, ugyanis a második felkészülési meccsükön is győzelmet arattak, ráadásul az egyik téli szerzemény, Zuigéber Ákos is eredményes volt ezúttal – számolt be róla a klub.

Márkvárt Dávid és Zuigéber Ákos góljaival 2-0-ra legyőzte az üzbég FC Nasaf csapatát a Szeged-Csanád GA csapata a törökországi edzőtáborban, ezzel két felkészülési meccs után két győzelemmel állnak a kék-feketék. Alekszandar Sztevanovics legénysége a koszovói KF Llapi elleni győzelmet követően hétfő este az üzbég élvonalban szereplő FC Nasaf együttesével mérte össze tudását Belekben. A jó iramú, sok helyzetet hozó találkozón a 81. percben szerezte meg a vezetést a szegedi csapat Márkvárt Dávid büntetőből lőtt góljával. Öt perccel később egy kontratámadás végén Borvető Áron passza után Zuigéber Ákos volt eredményes, aki közelről talált a hálóba, beállítva ezzel a kettő-nullás végeredményt. A csapat legközelebb január 25-én, csütörtökön a Rapid Wiennel mérkőzik meg a törökországi edzőtáborban, a bajnokságban pedig február 5-én játszanak először, akkor a fővárosi Vasas otthonába látogatnak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb