Smart Szeged

Az Interrail szerint is ki kell próbálni: bekerült a legizgalmasabbak közé a Szeged-Szabadka vasút

Az Interrail portál 1959 óta segíti az utazókat Európa felfedezésében, és most a november óta működő Szabadka-Szeged vasutat is felvette arra a tízes listára, mely azokat a vasutakat tartalmazza, amiket 2024-ben ki kell próbálni, mert „izgalmas tapasztalatokat” tartogat az utazóknak.

A lap azt is megemlíti, hogy a megnyílt vonallal ismét el lehet jutni vonattal Belgrádból Budapestre, bár a tényleges összeköttetés kiépülésére még pár évet várni kell, viszont ez már lényeges fejlődést jelent.

OLYANOKKAL KERÜLTÜNK EGY LISTÁRA, MINT A PÁRIZS-BERLIN VASÚTVONAL

A Szeged-Szabadka vonal mellett a további javaslatok között szerepel az éjszakai vonatozás Brüsszelből vagy Párizsból Berlinig, a Bécset, Innsbruckot és Hamburgot összekötő ultramodern éjszakai vonatjárat, a Berlin, Drezda, Budapest és Bécs közötti vonatozás, valamint több München és Olaszország közötti járat is. Az Interrail kedvezményeivel egyébként az utasok 33 ország 30 ezer állomása között tudnak vonatozni – írja a Szabad Magyar Szó.

KIÜTÖTTE A VASÚT A BUSZKÖZLEKEDÉST

A Subotica-trans részére tavaly elkészített tanulmány szerint az utasforgalmi közvállalatnak 2024-ben számos változást kell majd beterveznie. A legfontosabb cél az új autóbuszok vásárlása, de a városi, peremvárosi és nemzetközi járatok esetében is változások várhatók, többek között a szegedi vonalon is. Mint kiderült, az újrainduló vasútvonal miatt valószínűleg megszűnik a Szeged-Szabadka közötti autóbuszközlekedés.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb