Szegedi Arcok

Szegedi siker a FIRST LEGO League selejtezőjén: nemzeti döntőbe jutott a Karolina-iskola csapata

A szórakozásról és a művészetekről szólt idén a FIRST LEGO League szegedi selejtezője, melynek a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont, partnerségben a HelloWorld Egyesülettel. A gazdasági önkormányzat célja ugyanis az, hogy otthonául szolgáljon a legfontosabb országos robotika versenyek területi rendezvényeinek. Január 27-én 18 csapatban mintegy 160 általános iskolás mérte össze tudását LEGO-építésben és robotprogramozásban. Az eseményen diadalmaskodott a Karolina-iskola csapata, mely bejutott a nemzeti döntőbe, tudatta szerkesztőségünkkel a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara.

AZ INFORMATIKA ÉS A ROBOTIKA A JÖVŐ

Ma már nincs olyan terület, ahol ne hasznosulna az informatikai ismeret, a robotépítésben szerzett tapasztalat. Megjelenik a munkahelyeken, a vállalatoknál és a cégeknél is, éppen ezért nagyon fontos számunkra, hogy ezt a gondolkodásmódot támogassuk. Így kerültünk kapcsolatba évekkel ezelőtt a LEGO világával, hiszen azt a készséget, azt a képességet, amit egy-egy ilyen verseny alkalmával megszereznek a gyerekek, akár a programozás, akár az építés vagy akár a csapatmunka kapcsán, később nagyon fontos lesz számukra a munka világában. A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara a gazdasági jövőképében megfogalmazottakhoz igazodva 2019-et a Robotika Évének nyilvánította, az idei évet is figyelembe véve pedig már csaknem 10 millió forintnyi forrást biztosít a robotikához kapcsolódó tevékenységre – mondta el a szegedi selejtező megnyitóján dr. Kőkuti Attila, a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

TÁMOGATJÁK A GYEREKEK VERSENYEKRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSÉT

Közölte, a kamara támogatja az általános és középiskolákat a versenyekre való felkészülésben, a szakmai programokon való részvételben. Továbbá a Párizsi körúti székházban Robotika sarkot alakítottak ki, és 2022 óta ingyenes robotika szakköröket és táborokat szerveznek általános iskolásoknak. Egészen eddig mintegy 450 tanulónak segítették a felkészülését, ismereteinek bővítését – mutatott rá.

SOHA NEM VOLT MÉG ENNYI VERSENYZŐ

A Challange és Explore kategóriában zajlott szegedi selejtező zsűrijének elnöke Lukács Richárd, a HelloWorld Egyesület tagja volt, aki a szombati eseményen kiemelte, mindenki győzött, aki részt vett a regionális selejtezőn, mert a felkészülés során megszerzett tudást és ismeretet már senki sem veheti el a fiataloktól. Kitért arra is, hogy soha nem volt még annyi versenyző az Explore kategóriában, mint most Szegeden, ez a zsűri számára is külön kihívást jelentett az értékelés során.

A KAROLINÁS DIÁKOK VÉGEZTEK AZ ÉLEN

A szegedi selejtező legjobb csapata végül a zsűri döntése alapján a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Kardroid nevű csapata lett, így ők jutottak tovább a FIRST LEGO League MASTERPIECE Nemzeti döntőjébe.

De további díjakat is átadtak a kamarában:

  • a Legjobb robotfutam cím a sándorfalvi Életre kelt a Skynet nevű csapaté,
  • a Legjobb innováció a Kardroidé,
  • a Legjobb robotkonstrukció a szegedi Vörösmarty-iskola Kódforgatók nevű csapatáé lett,
  • míg a Legjobb alapértékek (csapatszellem) elismerést a lajosmizsei CodeComets csapat kapta meg.
  • A szegvári Forray Team Feltörekvő díjban,
  • a szegedi Robokópék Áttörés díjban,
  • míg a felgyői KultuRobot csapat Motiváció díjban részesült.
  • A legjobb edzőnek a lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola CodeComets csapatának edzőjét, Barna Beátát választották.

A beszámoló szerint az Explore kategória résztvevőit is díjazták.

  • A Legkörnyezettudatosabb csapat a szegedi Ságvári-iskola Mosolygós Csapata lett,
  • a Legkreatívabb csapat a Bárczi Gusztáv EGYMI Szegedi Sólymok nevű csapata lett,
  • a Legjobb csapatmodell címet a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola Bolond LEGÓK – LEGO bolondok csapata nyerte el.
  • A Legjobb mérnöki folyamat a kétsopronyi LEGO Sztároké volt,
  • a Legkulturálisabb csapatmodellt a szegedi Ságvári-iskola Szuper Csapata alkotta meg,
  • míg a Legszínesebb produkciót Bence és a Lányok hozták létre, ők is a Ságváriból érkeztek.
  • Továbbá átadták a Legjobb programozás díjat is, amit a fővárosi Kastélydombi Aprónépek vehettek át,
  • a Legvagányabb zenészek a Ságvári Király 5 csapatának tagjai lettek,
  • a Legjobb posztert az újkígyósi Legolaps alkotta meg,
  • míg a Legmozgalmasabb csapatnak a szegedi Rókusi Fürkészeket választották.

Fotók: FIRST LEGO League Magyarország FB /Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb