Mindenmás

Eltűnt egy 24 éves csongrádi lány, Szeged365 Family, segítsünk megtalálni

A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 24 éves nő megtalálásában, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedd délután.

Tájékoztatásuk szerint a Csongrádi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Makai Petra Alexandra eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 24 éves nő 2023. december 30-án Budapestről ismeretlen helyre távozott, 2024. január 21. óta azonban életjelet nem adott magáról.

Makai Petra Alexandra:

  • 165 centiméter magas,
  • haja hátközépig érő, vörösre festett,
  • szeme barna.
  • Eltűnésekor fekete kabátot, fekete nadrágot és fekete sportcipőt viselt.

A Csongrádi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb