Szegedi Arcok

“A lényeg az, hogy a helyieket támogassák, ha már ide jönnek” – a szegediek döntő többsége örül annak, hogy a BYD beruház a megyeszékhelyen

Szeged történelmi beruházásra készül. Úgy tűnik, hogy a város lakóinak többsége nemcsak elfogadta, de örül is a dolognak. Az épülő üzem közelében lakók azonban még nem tudják, hogy pontosan milyen hatással lesz életükre a kínai BYD megjelenése, miközben éppen azért költöztek a Liliom lakókertbe, hogy csendtől és nyugalomtól övezve nevelhessék fel gyerekeiket. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy a vendégmunkások megjelenése milyen hatással lehet majd a városra. Van, akinek csak az számít, hogy ne legyenek muszlimok a napfény városában. Mindeközben a 21 Kutatóközpont a szegedi önkormányzat megbízásából készített egy felmérést is, e szerint a szegediek nagy többsége, 85 százaléka támogatja a beruházást a városunkban.

MINEK ZÁRTÁK BE A GYÁRAKAT?

„Nem tartom jónak, hogy akkumulátorgyár jön ide, mert sokkal több káros anyag lesz a levegőben, beteg emberből is több lesz, már így sok van belőlük” – mondta egy fiatal hölgy a szegedi Mars téri piacon, amikor arról kérdezte az Index, hogy mit gondol a városban megvalósuló BYD-beruházásról. Álláspontját egy pillanatra sem adta fel, még akkor sem, amikor elmondták neki, hogy nem akkumulátorgyár, hanem elektromos autókat gyártó vállalat érkezik a megyeszékhelyre, akkumulátorgyárról szó sincs.

„Nem baj, hogy nem akkumulátorgyár lesz, akkor se jöjjön, az ilyesmi nem való Szegedre. Lehet, hogy a városnak szüksége van több munkalehetőségre, de akkor meg minek zárták be a korábbi gyárakat?” – kérdezett vissza, hozzátéve, hogy a vendégmunkásokra pedig végképp nincs szüksége a városnak, mert van elég munkanélküli, akiknek valamilyen megélhetést kéne biztosítania az államnak vagy az önkormányzatnak.

AZ ITT VÉGZETT GYEREKEKNEK SEM KELL ELMENNI A VÁROSBÓL

A lap szerint a hölgy baráti körében nem beszédtéma a gigantikus beruházás, nem vitatkoznak a kérdésről „Teljesen elutasítom az egész történetet, attól tartok, hogy a vendégmunkások el fogják venni a munkalehetőségeket azoktól, akik itt élnek. Van már itt elég probléma nélkülük is” – fogalmazott, de ekkor egy idősebb úr váratlanul, határozott véleménnyel bekapcsolódott a beszélgetésbe.

“Ne haragudjon, hölgyem, de ez a beruházás abszolút jót fog tenni ennek a városnak. Itt nem lesz környezetszennyező üzem! Ide képzett vendégmunkások fognak érkezni. Ha nem vagyunk elfogadóak a vendégmunkásokkal, akkor a külföldön dolgozó magyar vendégmunkásokat is ki kell dobni azokból az országokból, ahol dolgoznak. Abban bízunk, hogy ez a vállalat támogatni fogja majd az egyetemet és az iskolákat. A BYD-nek képzett munkaerőre van szüksége, hála Istennek, hogy Szeged egy iskolaváros, méghozzá nagyon jó iskolákkal. Ha minden jól megy, akkor az itt végző gyerekeknek sem kell majd elmennie a városból. Nézze meg, hogy Kecskemét is milyen jól járt! Ennek a városnak egy önmagát baloldali emberként definiáló polgármestere van. Én jobboldaliként is nagyon tisztelem őt, s ha ő úgy gondolja, hogy ez a gyár kell Szegednek, akkor én elhiszem neki” – mondta az úriember, aki szerint a városban sok a képzetlen, középkorú munkanélküli, akik nem hajlandóak továbbképzéseken részt venni azért, hogy végre munkát találhassanak.

TÚL JÓ FÖLDEKRE ÉPÍTIK A GYÁRAT

Mint kiderült, egy helyi zöldséges nem lát különösebb munkanélküliségi problémákat a környezetében, és úgy véli, hogy a Szegediek döntő többsége örül annak, hogy a BYD beruház a megyeszékhelyen. Leginkább abban bíznak, hogy a történelmi beruházásnak hála az infrastruktúra is elképesztő ütemű fejlődésnek indulhat.

“Egy baj van csak, hogy túl jó földekre építik a gyárat, a városnak persze jó lesz, már csak az adóbevételek miatt is. Egyiptomiak most is dolgoznak a környékbeli üvegházakban. A filippínók, meg az egyetemen tanuló külföldi diákok pedig rendszeres vásárlóink, mindig makulátlan gyümölcsöt és zöldséget akarnak venni. Nincs is velük különösebb gond, nagyon kedvesek, mi tényleg csak egyetlen dolgot szeretnénk. Azt akarjuk, hogy a fanatikus, muzulmán arab banda ne jöjjön ide” – mondta az árus, aki arra számít, hogy Romániából és Szerbiából is jelentős számú vendégmunkás érkezik majd Szegedre, ha az üzem megkezdi az elektromos autók gyártását, mert a városban egyszerűen nem lesz elegendő számú szakirányú végzettségű ember, akit foglalkoztathatna a BYD.

A LÉNYEG, HOGY A HELYIEKET TÁMOGASSÁK, HA MÁR IDE JÖNNEK

Az Index szerint a piachoz közeli pékségben megkérdezettek abban reménykednek, hogy elsősorban a helyiek járnak jól az épülő üzemmel. „Lassan el lesz adva az egész ország, a lényeg az, hogy a helyieket támogassák, ha már ide jönnek. A vendégmunkásoknak annyira nem örülünk, mert úgy hallottuk, hogy máshol a magyarok tanították be őket, és utána épp a magyarokat rúgták ki az állásukból. Ez a téma egyelőre még nem egy központi kérdés Szegeden, mert nem is tudjuk igazán, senki sem mondja el, hogy pontosan mi és hogyan fog megvalósulni. Ha akkumulátorgyárat építenének ide, akkor mindenki teljesen ki lenne akadva, hatalmas lenne a felháborodás. Tartsanak be minden egyes előírást, ne csak a profit legyen fontos” – mondták egybehangzóan, hozzátéve, hogy attól tartanak a külföldi olcsó munkaerő lenyomhatja a magyar béreket.

MÉG NEM AKARNAK TILTAKOZNI A LILIOM LAKÓPARKBAN

A BYD üzeme az újdonsült Liliom lakókert közelében épül, ahová az elmúlt pár évben főleg a csendet és nyugalmat kereső fiatal házaspárok építették fel otthonaikat. A kezdeti időkben kedvező áron lehetett hozzájutni a telkekhez, a különböző állami támogatások igénybevételével együtt ideális helynek tűnt a családalapításhoz, házépítéshez. Érthető, hogy a csendes kertvárosi övezet lakói főleg a forgalom drasztikus növekedésétől és az üzem környezetre gyakorolt káros hatásaitól tartanak.

“Azzal viccelődtünk, hogy ezentúl majd a kínai negyedben fogunk élni, de vannak, akik tényleg nagyon fel vannak háborodva. A gyár innen körülbelül két kilométerre fog állni. Szerencsénkre az építkezés nem hallatszik el idáig, de néha hallom a munkagépek jellegzetes zaját. Az emberek körülbelül öt éve kezdtek el itt építkezni, gondoljon bele, hogy két éve még csak tíz ház készült el. A lakókertnek van egy Facebook-csoportja, ahol a legtöbb vita arról szól, hogy milyen hosszú távú hatásai lesznek az üzemnek, mennyire lesz környezetszennyező. Tudni kell, hogy itt rengeteg csokos ház épült, itt szinte csak gyerekesek élnek. Minden második házban van, lesz, vagy éppen most érkezik gyermek. Ha rosszra fordulnak a dolgok, akkor félő, hogy nem tudják eladni a házakat. Kérdéses, hogy az építkezésre felvett hiteleket hogyan fizetnék vissza. Vannak, akik tényleg nagyon ellenzik a gyárat, mert csendre és nyugalomra vágynak, de amíg nem tudnak konkrétumokat, hogy pontosan milyen következmények lesznek, nem akarnak tiltakozásba kezdeni. Nem tudják, hogy mi ellen tüntetnének. De egy biztos: nem egy ipartelep közelében akarták felnevelni a gyerekeiket” – mondta egy hölgy, akinek a háza éppen a legközelebb áll az épülő BYD-üzemhez, de különösebben nem zavarja a beruházás, egyedül a közeli erdő egy részének tarra vágása miatt ment fel a vérnyomása. Szerinte egy ekkora volumenű beruházás esetén a lakókertben élők tiltakozása nem állíthatja meg a gyár megépülését.

Fotó: Papajcsik Péter / Index

A FIATALOK REMÉNYKEDNEK

A Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium logisztika szakos, 13. évfolyamba járó tanulói azt remélik, hogy a BYD érkezésével megnyílhat a lehetőségek kapuja. Úgy vélik, hogy az üzem a gyakorlati órák színhelyévé vagy leendő munkahelyükké válhat. Tanáraik is azt mondták nekik, hogy jó eséllyel elhelyezkedhetnek a BYD-nál, ha egyetemi tanulmányaikat is befejezték. Ők is azt nehezményezik, hogy kevés a konkrét információ, nem lehet tudni, milyen pozíciók lesznek elérhetőek a szegediek számára. „Remélem, hogy jók lesznek a fizetések, bejutunk, és akár egy elektromos autóhoz is olcsón hozzá tudunk majd jutni. Azt mondják, hogy most érdemes csak igazán ingatlanba fektetni, mert a vendégmunkások keresni fogják az albérleteket” – mondta egyikük.

KUTATÁS IS VOLT

A 21 Kutatóközpont a szegedi önkormányzat megbízásából készített felmérést a beruházás helyi megítéléséről. E szerint a beruházásról szinte minden válaszadó (98 százalék) hallott, és a szegediek nagy többsége, 85 százaléka támogatja is azt, az ellenzők aránya mindössze 10 százalék, míg 5 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt alkotni – írja a 24.hu.

A válaszadók 54 százaléka szerint a munkahelyteremtés a beruházás fő előnye, 17 százalék a gazdasági fellendülést említette, 12 százalék a fiatalok helyben tartását, 11 százalék pedig az önkormányzati adóbevételek megugrását. Mindössze 4 százalék nem tudott előnyt megnevezni – amikor viszont a hátrányról kérdezték a válaszadókat, 32 százalékuk nem tudott vagy akart válaszolni. A két leggyakrabban említett hátrány a sok vendégmunkás bejövetele (32 százalék) és környezetszennyezés (27 százalék) volt.

Azt, hogy mit szólnak a szegediek a gyárhoz mi is megkérdeztük tőletek! Íme a váaszok:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb