Mindenmás

Napi pakk: emelkedő üzemanyagárakra és napos-felhős időre számíthatunk ma Szegeden, január utolsó napján

Elérkeztünk január utolsó napjához, mintha csak egy szempillantás lett volna csupán, s máris eltelt az első hónap 2024-ből. Az időjárás hozza a megszokott formulát Szegeden: a fagyos reggelt felhős-napos idő váltja fel napközben városunkban, csapadéktól azonban nem kell tartanunk. Ellenben az üzemanyagárak emelésétől már igen, mától ugyanis bruttó 7-7 forinttal kell többet fizetnünk a kutakon. A reggeli kávé mellé összeszedtünk neked mindent, ami fontos lesz ma, itt a Szeged365 Napi pakk!

MAI NÉVNAPOSOK

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden kedves Marcella, János, Lujza, Péter, Ludovika és Geminián nevű Olvasónknak!

EZEN A NAPON TÖRTÉNT

  • 74 éve az Amerikai Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy elrendelte a hidrogénbomba kifejlesztését.
  • 60 éve került először adásba a Delta című ismeretterjesztő műsor.
  • 68 éve ezen a napon halt meg A. A. Milne angol író, Micimackó, Malacka és társai megalkotója.
  • 46 éve született Oláh Ibolya énekesnő, dalszerző.
  • 10 éve halt Jancsó Miklós, Kossuth-díjas filmrendező (Szegénylegények, Utolsó vacsora).
  • 43 éve született Justin Timberlake énekes, zenész, producer.

FAGYOS REGGELRE ÉS NAPOS DÉLUTÁNRA SZÁMÍTHATUNK MA SZEGEDEN

Szerda reggel is párára, ködre, illetve zúzmarás ködre ébredhetünk Szegeden. Délután már a változóan napos-felhős idő lesz a jellemző, de számottevő csapadék továbbra sem várható. Nem lesz jelentős a légmozgás sem városunkban. Hajnalban -5 fok köré hűl le a levegő, napközben pedig 7-8 fokot mérhetünk.

MÁTÓL ÚJRA EMELKEDNEK AZ ÜZEMANYAGÁRAK

A benzin és a gázolaj ára szerdán már biztosan emelkedik. Mindkét termék esetében bruttó 7-7 forint lesz az emelkedés mértéke, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb