Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: így lett Enikő húscsomagolóból pedagógiai előadó és óvó néni Németországban

A szegedi Batancs Enikő példája jól mutatja, ha valamit igazán akarunk, kellő kitartással és szorgalommal el is érhetjük azt. Enikő tizenhárom évvel ezelőtt ment ki Németországba, ahol nyelvtudás híján egy húsüzemben, csomagolóként kezdett el dolgozni, de közben egy percre sem tévesztette szem elől álmait, így hosszú évek kemény munkájának gyümölcseként ma már óvó néniként, pedagógiai szaktanácsadóként, valamint felnőttképzési referensként dolgozik Hessen tartományban. Közben szakértője lett az úgynevezett demokratikus nevelés módszerének, ami hazánkban még egy kevésbé elterjedt módja az óvodáskorú gyermekekhez való nevelési hozzáállásnak. A pályáján bejárt útról és az úttörő eszméket valló pedagógiai módszerről Enikővel beszélgettünk.

Enikő a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán volt másodéves levelező hallgató, amikor úgy határozott, szerencsét próbál, s kiment Németországba, Hessen tartományba dolgozni. Mivel akkor még nem beszélt németül, egy húsüzemben, csomagolóként kapott munkát. Mint mesélte hosszú, gyötrelmes kilenc hónap következett az életében. Nagyon megviselte a hideg húsüzemi munka, fizikai fájdalmakkal küzdött, azóta is zsibbad a keze folyamatosan. Enikő elárulta, sokat sírt akkoriban, szinte mindennap könnyek között ment be dolgozni az üzembe.

A NÉMET NYELV ELSAJÁTÍTÁSA MOTIVÁLTA

A fiatal lányt ebben a helyzetben egyedül az motiválta, hogy megtanuljon németül, mert azt már látta, hogy Németországban nem olyan rossz lenni, s még a húsüzemi fizetése sem olyan rossz, nyelvtudással pedig jobb helyen, jobb fizetésért tudna dolgozni. Így, a munka mellett beiratkozott egy intenzív német nyelvtanfolyamra, így a napjai úgy néztek ki, hogy éjféltől délelőtt tíz óráig húst csomagolt az üzemben, majd hetente háromszor a délutánjait a nyelviskolában töltötte. A maradék idejében pedig beadandókat írt és persze megpróbált egy kicsit aludni és pihenni is.

EGY PERCRE SEM ADTA FEL

Enikő minden megpróbáltatás ellenére egy percre sem adta fel. Kilenc hónap után pedig már tudott annyira németül, hogy otthagyhatta a húscsomagoló üzemet és sikerült egy török család gyorsbüféjében elhelyezkednie. Ez a munka már lehetővé tette, hogy több időt fordítson tanulmányaira, ami miatt rendszeresen járt vissza Szegedre, végül vizsgáit is itthon tette le. Friss diplomásként jött a nagy kérdés, hogyan tovább? Maradjon Németországban, vagy jöjjön vissza haza Magyarországra?

A SOK ERŐFESZÍTÉS MEGHOZTA GYÜMÖLCSÉT

Enikő, mint mondta, akkor még nem volt elég erős a német tudása ahhoz, hogy azzal óvodában helyezkedjen el, viszont felsőfokon beszélt angolul, s megpróbált azzal óvodai állást keresni kint. “Egy hónapot adtam magamnak: ha találok óvodai munkát maradok, ha nem, hazajövök” – emlékezett vissza Enikő. A sors pedig úgy akarta, hogy maradjon, Enikő ugyanis két hét alatt talált munkát egy nemzetközi, angol-német nyelvű óvodában, s milyen jól tette, akkor szinte egyszerre kinyílt a világ számára. Öt évet töltött itt, mialatt megerősödött német nyelvtudása, s lehetősége nyílt különböző nemzetek pedagógusaival együtt dolgozni, s megismerni különféle szemléleteket és nevelési irányzatokat.

KÖZBEN FOLYAMATOSAN KÉPEZTE MAGÁT

Ezt követően már el tudott helyezkedni egy német óvodában, miközben folyamatosan képezte magát szakmailag különböző továbbképzések keretében. Ekkor találkozott a demokratikus nevelési irányzattal, melynek lényege, hogy a felnőtt a gyerekekkel partneri viszony kialakìtására törekszik. A pedagògus igyekszik a gyerekeket egyenrangú félként kezelni, a gyerekek véleménynyilvánítási és döntési szabadságát életkornak megfelelően lehetővé tenni. E mellett a mindennapos pedagógiai tervezés nem gyermekközpontúan a felnőtt gondolatai által történik, hanem participatívan, a gyerekeket bevonva.

DEMOKRATIKUS NEVELÉS, AVAGY VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGET ADNI A GYERMEK KEZÉBE

Például, mint Enikő elmesélte, a Hessen tartományban lévő német óvodában ez úgy jelenik meg, hogy a gyermek választhatja meg, hogy mit szeretne napközben csinálni, természetesen bizonyos keretek között. Különböző szobák vannak, ahol a szabad játék mellett különféle elfoglaltságok közül választhat a gyermek. Ha rajzolni szeretne, rajzol, ha zenét szeretne hallgatni, zenét hallgat, fényképeket készíthet a média teremben, beöltözhet a szerepjátékos sarokban, akár tűzoltónak, vagy amihez éppen kedve van. Ha például kimennek az udvarra játszani, egy 4-5 éves már eldöntheti, hogy szeretne-e sapkát húzni. Ha nagyon hideg van, a pedagógus természetesen afelé terelgeti döntésében, hogy vegyen fel sapkát, de nem kényszerítik azt rá a gyermekre. Hasonlóan például az ovis döntheti el azt is, hogy ő mikor és mennyit szeretne enni.

ELŐADÁSOK, KURZUSOK, AKKREDITÁLT KÉPZÉS KÖVETKEZETT

Enikő a témában elmélyülve elkezdett a demokratikus nevelési módszerről blogot írni, sőt másodállásban azóta is több továbbképző központ referenseként tart pedagógiai előadásokat. A nagy ugrás akkor történt meg Enikő életében, amikor felkérték egy 160 órás képzés vezetésére. Itt úgynevezett “Tagesmutter-eket”, azaz házi bölcsődei gondozókat oktat már negyedik szemeszter óta. Sőt, Enikő, hogy elérje a magyarországi pedagógusokat is, és ne csak a blogján keresztül ismerkedhessenek a témával az érdeklődők, az Újpedagógiával szerződve készített egy akkreditált képzést Demokratikus nevelés az óvodában címmel. Enikő ehhez rengeteg német forrásból részleteket lefordított magyarra, ugyanis a mi nyelvünkön a mai napig sincs szakirodalom, ami az óvodai demokratikus neveléssel foglalkozik.

ENIKŐ FONTOS CÉLJA EZT A TUDÁST HAZAHOZNI MAGYARORSZÁGRA

Ahogy a szakértő elárulta, tanácsadással is foglalkozik, olyan magyar családok számára nyújt például segítséget, akik Németországban szeretnék gyermeküket óvodába járatni, vagy olyan óvodapedagógusoknak segít, akik most ismerkednének a demokratikus nevelés alapjaival. Enikő abba is beavatott bennünket, fontos célja, hogy ezt a tudást haza hozza, egyrészt ezért is indította el az akkreditált képzését. Mint elárulta, a debreceni egyetem részéről már érkezett is olyan felkérés, hogy tartana-e számukra előadást a témában, de még nem tudott a közös munka megvalósulni, Budapesten viszont már volt szerencséje előadást tartani a demokratikus nevelés atyjának nevét viselő Gordon Intézetben. Enikő elmondta, ha lehetősége adódik rá a jövőben, szívesen dolgozna együtt a szegedi egyetemmel és főiskolával is valamilyen formában. “Nagyon örülnék és büszke lennék rá, ha itt is tudnék segíteni” – zárta gondolatait Enikő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb