Mindenmás

Közel húsz kilós busát fogtak Szegeden, inváziós faj, mégis vissza kellett engedni (videóval)

Pár napja jelent meg a Nagy Fogás Youtube-csatornán egy videó, amelyet Szegeden forgattak. A célhal a ponty volt, de a horgászat végére beesett egy közel húsz kilós busa is, amit végül visszaengedtek.

Mint megtudtuk, a halat kalandos körülmények között fogták ki, mert egy másik szereléket is összeszedett, és iszonyatos erővel húzta a damilt az orsóról. 

KÖTELESEK VAGYUNK VISSZAENGEDNI, HA NEM FIZETÜNK ÉRTE

„Ez brutál módon megy. Nem bírom megállítani. Jézusatyaúristen” – hangzik el a videóban. Végül a szákba került busa pontos tömegét is lemérték, 18,5 kiló volt, aztán pedig visszaengedték a vízbe. 

„Mivel a videóban lévő kárászok és az utolsó klipben szereplő busa inváziós halfaj, így a szabályzat megkövetelné, hogy elvigyük őket, és ne engedjük vissza. Viszont mivel ezek a halak olyan tó tulajdonát képzik, ahonnan csak úgy lehet elvinni a halakat, hogy fizetünk érte, így ha nem kívánjuk elvinni, akkor kötelesek vagyunk visszaengedni” – tették egyértelművé a felvétel leírásában, hogy miért nyerte vissza szabadságát a szabályosan akasztott busa.

Egyébként több olyan helyi horgászrend is érvényben van Magyarországon, amelyben inváziósnak számító halfajok, leginkább az ezüstkárász és a busa fogási mennyiségét korlátozzák, holott ez ellentétes a törvényalkotó eredeti szándékával – emeli ki a Pecaverzum

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb