Sport

Világbajnokság: futamgyőztesként került az elődöntőbe 200 méter gyorson a szegedi kiválóság, Pádár Nikolett

A szegedi Pádár Nikolett 200 méter gyorson, Márton Richárd pedig 200 méter pillangón jutott tovább a dohai úszó-világbajnokság keddi előfutamaiból, míg Rasovszky Kristóf 800 méter gyorson menetelt a döntőbe.

A magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 200 méter gyorson, a 17 esztendős szegedi versenyző – aki jövőre már az Egyesült Államokban, a legendás Michael Phelps korábbi, valamint a 200 méter háton világbajnok Kós Hubert jelenlegi edzőjével, Bob Bowmannal dolgozik – 1:57.40 perces idővel futamgyőztesként, összesítésben a harmadik idővel került az elődöntőbe.

JÓ FORMÁBAN VAN PÁDÁR NIKI

“Nem akartam semmiképpen a véletlenre bízni a dolgokat, szerettem volna ott lenni az elején, ez sikerült is. Nagyon jó helyen vagyok, jól esett ez a délelőtti. Jó formában vagyok, reggel úgy éreztem, szétrobbanok az erőtől és van még bennem” – nyilatkozott az MTI-nek Pádár, aki tavaly Fukuokában a középdöntőben olimpiai szintet érő junior Európa-csúccsal lett tizedik, hat századdal lemaradva a fináléról.

A FIÚK IS JÓT MENTEK

Ezt követően Márton Richárd 200 méter pillangón volt érdekelt, ahonnan 1:56.54-es idejével összesítésben a nyolcadik idővel lépett tovább. “Teljesen jó reggeli úszás volt. Tavaly volt Egerben egy verseny ugyanígy februárban, akkor három másodperccel rosszabb időt mentem. A forma rendben van, lelkileg is jól érzem magam” – mondta a 24 esztendős Márton, aki hozzátette: az olimpia még messze van, ezért már a világbajnokságra is megpróbálták “kihegyezni a formát”.
    
A délelőtti program magyar érdekeltségű zárásaként 800 méter gyorson a nyíltvízi szakág két kiválósága, az olimpiai számban, 10 kilométeren aranyérmes Rasovszky Kristóf, valamint a honfitársához hasonlóan a váltó tagjaként harmadik Betlehem Dávid volt érdekelt. A 27 esztendős Rasovszky ezúttal is igazolta remek formáját, 7:47.19 perces idővel közel egy másodpercet faragott a tavaly Fukuokában felállított 7:47.93-as egyéni csúcsából, ezzel pedig az ötödik helyen bekerült a fináléba. Betlehem 7:48.06-tal kilencedikként zárt, így első számú tartaléka lesz a szerdai döntőnek.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb