Mindenmás

Halállistát állított össze, majd fejszével megölte édesanyját egy 14 éves fiú – másodfokon Szegeden tárgyalják az ügyét

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta azzal a Bács-Kiskun vármegyei fiatalkorú fiúval szemben, aki megölte az általa fejben összeállított „halállista” első helyén szereplő édesanyját – közölte szerkesztőségünkkel kedden reggel az ügyészség.

Mint kiderült, az ügyben elsőfokon a Kecskeméti Törvényszék járt el a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádirata alapján. Az elsőfokú ítélet szerint a fiú 2022 novemberében költözött egy Bács-Kiskun vármegyei kistelepülésre, ahol édesanyjával és annak élettársával lakott. A 14 éves fiút már 2022 őszén az ölés gondolata foglalkoztatta és a fejében készített egy „halállistát”, amelynek első helyén édesanyja, második helyen a család barátja szerepelt.

HÁTULRÓL TÁMADT AZ ÉDESANYJÁRA

2022. december 12-én a fiú reggel együtt hagyta el otthonát az édesanyjával azzal, hogy iskolába megy, azonban miután az iskolához értek, a fiatal nem ment be, hanem észrevétlenül hazatért, ahol mindent oly módon rendezett el, hogy ne tűnjön fel a később hazaérkező édesanyjának, hogy otthon tartózkodik. Ezt követően a fiú a ház egyik szobájának sarkában, kezében egy 90 cm nyélhosszúságú fejszével megbújt, és az időközben gyanútlanul hazaérkező édesanyjára hátulról rátámadt, a nő fejére sújtott két alkalommal, aki a keletkezett sérülésekbe nyomban belehalt.

A GYILKOSSÁG UTÁN AZ ÉDESAPJÁHOZ MENEKÜLT

A fiatal az ölést követően édesanyját ágyba fektette, betakarta, a vérszennyeződést feltakarította, és készpénzt, telefont továbbá élelmiszert magához véve az ingatlant elhagyta, édesapjához indult Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe, ahol végül a rendőrség elfogta.

11 ÉVET KAPOTT ELSŐ FOKON

A Kecskeméti Törvényszék a fiút előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 11 év fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen a szegedi ügyészség súlyosítás, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében, a védelem a kifosztás bűntette alól felmentés, az emberölés bűntette vonatkozásában eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartotta és a kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb