Kikapcs

Önfeledt szórakozás kicsiknek és nagyoknak: nagyszabású gyerekopera készül Szegeden

A legifjabb nézőket is zeneirodalmi csemege várja a Szegedi Nemzeti Színházban: Ránki György Pomádé király új ruhája című gyerekoperáját Toronykőy Attila rendezésében, március 14-től a Nagyszínházban láthatja a közönség, közreműködésben a Magyar Állami Operaházzal, tudatta a teátrum szerkesztőségünkkel.

Kedd délelőtt elindult a Pomádé király új ruhája című zenés komédia próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Barnák László főigazgató az olvasópróba elején hangsúlyozta, az operajátszás hagyományainak ápolásán felül az is fontos a színház számára, hogy nevelje a jövő operabarát közönségét és a gyerekek átélhessék a színház által nyújtott kulturális és közösségi élményt.

LENYŰGÖZŐ HANGZÁSRA SZÁMÍTHATNAK A NÉZŐK

Toronykőy Attila több alkalommal állította már színpadra ezt a darabot, Szegeden legutóbb 2013-ban, de most fogja először hallani nagyzenekari kísérettel, a Szegedi Szimfonikus zenekar közreműködésével, ami Dobszay Péter zeneigazgató szavaival élve, „elképesztő dimenzióváltás”, a virtuóz hangszerelésnek köszönhetően lenyűgöző lesz a hangzás.

TÖBBEK KÖZÖTT A DÍSZLET ÉS A JELMEZEK A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZBÓL ÉRKEZNEK

Akárcsak a látványvilág, a díszlet, a jelmezek és a kellékek ugyanis a Magyar Állami Operaházból érkeznek és egy elnyert pályázati támogatás révén a Szegedi Nemzeti Színház költséghatékony módon tud nagyszabású produkciót kiállítani az ifjú közönség számára is.

ÖNFELEDT SZÓRAKOZÁS KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

Az előadásban az énekkar is hatalmas szerepet kap, a társulat pedig vendégművészekkel és visszatérő szegedi énekesekkel egészül ki. Dupla szereposztásban, két felvonásban, kifejezetten a fiatalok igényeihez alkalmazkodva kerül színre Ránki klasszikusa, önfeledt szórakozást ígérve kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Forrás és fotók: Szegedi Nemzeti Színház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb