Közélet

Valami elindult: Magyar Pétert beidézte az Integritás Hatóság a kijelentései miatt

“Az interjúimban elhangzottak miatt a mai napra beidézett az Integritás Hatóság” – írta a Facebookon Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje, aki a kegyelmi botránnyal párhuzamosan kilépett a NER-ből és azóta több interjúban is a Fidesz számára kínos, és korrupciógyanús ügyekről beszélt.

Magyar azt írta, hogy nem tudja, milyen ügyben és milyen céllal idéztek. Ugyanakkor hozzátette, bízik benne, hogy az újonnan felállt hatóság érdemi munkát tud végezni. “Hogy lenne mit vizsgálni, az a napnál is világosabb” – írta.

FELJELENTÉST IS TETTEK

Korábban Vona Gábor pártja, a Második Reformkor jelezte, hogy Magyar Péter egyik interjúja alapján az Integritás Hatósághoz is fordul, valamint feljelentést is tesz. Az Integritás Hatóság az uniós forrásokból megvalósuló projekteket, közbeszerzési eljárásokat monitorozza, és részt vesz a korrupcióellenes terv összehangolásában is – emlékeztet a 24.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb