Kikapcs

Nem csituló ellentétek, vallási üldözések, fegyveres konfliktusok: izgalmas beszélgetéssel folytatódnak a Keresztpont esték Szegeden

Március elsején, pénteken folytatódnak a Keresztpont esték Szegeden. Az esemény vendége ezúttal Dr. Illyés Szabolcs, az SZTE Politikai és Genocídium Tanulmányok Kutatóintézetének vezetője lesz, aki Vallási üldözések a XXI. században címmel tart előadást és várja az érdeklődőket a témához kapcsolódó beszélgetésre.

A huszonegyedik század harmadik évtizedének elején világszerte több mint négy tucat fegyveres konfliktus tombol. Ezeknek az összetűzéseknek a nagyobb hányada mögött vallási jellegű ellentét is feszül, ami – annak ellenére, hogy szinte az összes vallás alapjaiban megtalálható a békére való törekvés – nagyon elszomorító tény.

AZ EGÉSZ VILÁG BIZTONSÁGA KERÜLHET VESZÉLYBE

A nem csituló ellentétek érintettjei közt a világ összes nagy vallásának hívei megtalálhatók és a kutatók szerint a jövőben inkább csak fokozódni fognak azok a harcok, amelyeken nem csak emberéletek ezreit követelik, de fenyegetést jelentenek az egész világ biztonságára is.

A TÉMÁBAN FELMERÜLŐ LEGFONTOSABB KÉRDÉSEKET ÉRINTIK

Az esten a szakember segítségével olyan kérdésekre kereshetik a választ az érdeklődők, mint:

  • Melyek a legfontosabb konfliktusok?
  • Honnan erednek ezek és milyen irányába változnak?
  • Beszélhetünk-e vallási üldözésről Európában és milyen módon érintik Magyarországot a hitrendszerek összetűzéséből fakadó erőszakos események?

A beszélgetésre március elsején, 18:00 órai kezdettel, a Szentháromság utca 26. szám alatt, a Keresztpont Református Közösség épületében kerül sor.

Forrás: Keresztpont Református Közösség

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb